Felújítások – Tokajban a tél 3.

3. nap – 2016. január 27. szerda

Az időjárás egyelőre nem túl kegyes velünk, hiszen a harmadik nap reggelén az eddigi legnagyobb köddel fogadott minket, így az ébredés nem ment olyan könnyen, mint előző nap, nehezen léptünk ki a vendégház meleg és jó hangulatú szobájából. Pedig az utca másik végén Zsiraiék pincészeténél Kata fél kilencre várt minket, hogy a pincében megnézzük, miként állnak a 2015-ös tételek a hordókban.

A 2015-ös tételek mindegyike jó savú, kellően gyümölcsös és fűszeres, jól iható tételek lesznek Zsiraiéknál ebből az évből. Kata elmondta, hogy a savak miatt aggódtak ők is az évjáratban, de mindegyik borban a helyükön vannak, a félszáraz sárgamuskotálytól az összes dűlős hárslevelűn és furminton át. Most talán a Padi-hegy, a Teleki és a Középhegy-dűlő furmintja volt a legjobb állapotban. A Teleki-dűlő bora egy kis mikrotétel, aminek a savai alacsonyabbak, de a bor már szinte kész, egy nagyon kellemes, gyümölcsös, sárgadinnyés, jól iható bor, amit a maradékcukor kedvessé tesz.

A Padi-hegy és a Középhegy ezzel szemben a magasabb savaival, az ásványosságával, a fűszerességével és az eleganciájával lehet majd a fogyasztók kedvence. Kata közben mesélt arról, hogy rengeteg terve van: szeretne telepíteni, átoltani, az egyes dűlők parcelláit jobban megismerni, hordókat vásárolni, úgyhogy terv van bőven a pincészetnél a következő évekre is, fokozatosan építkeznek.

Az új borok kóstolója után Kata átvitt minket Bartáékhoz a Rákóczi-Aspremont kúriához. Miközben vártunk a kóstolóra, az épületet újra lefotóztam kívülről, így nagyhangú hétfő esti barátom újra megjelent.

Miután megjött Balogh Anita, a pincészet munkatársa, körbevezetett minket a felújított kúriában, amelynek története már a 16. század óta íródik. A kúria eredetileg csak egy szőlőfeldolgozó épületből állt, így eredetileg is borral foglalkoztak itt. A nevét az épület onnan kapta, hogy II. Rákóczi Ferenc nővére, Rákóczi Julianna élt itt férjével, Aspremont Ferdinánddal. Az épület élete a Rákócziak után kalandosabb volt és kézről-kézre járt a családok közt. Az 1950-es években még államosították is az épületet, azonban egy magasabb rangú tisztnek sikerült a tulajdonjogot visszaszerezni. Ők 1987-ig a házban éltek, ami után egy osztrák művészpároshoz került a kúria, akik nem gondozták megfelelően. A pincészet, mikor 2008-ban megvásárolta a kúriát, szimbolikus labancűzést is tartott. A kúria mostani formáját 2015 nyarára nyerte el, hiszen restaurátorokkal előhívták azokat a falfestményeket, amelyek megmaradtak, megerősítették az épületet, és három lakosztályt rendeztek be a kúriában.

Bár a pincészet helye is kalandos, a szőlőültetvény létrehozása is az volt, hiszen Bartáék jelenleg csak a Király-dűlőben, annak is az öreg Király részén dolgoznak. A területről a bányanyitások idején kivágták a szőlőt, így a 2000-es évek elejére az erdő elkezdte visszafoglalni. A hatalmas munka után megújított dűlő azóta a borvidék látképének egyik emblematikus eleme lett. A teraszos, nagyon meredek dűlőben csak kézzel lehet dolgozni. A pincészetnél a szőlőben egyébként ökológiai gazdálkodást folytatnak.

A kóstoló során kiderült, hogy a pincészet száraz bora, az Öreg Király furmint lassabban érik és áll össze, még a 2012-es is fiatal, de már megmutatja eleganciáját, komplexitását, míg a 2013-as még folyamatosan változik a pohárban, hol ilyen, hol olyan, bámulatosan tudja változtatni az alakját… Még kell neki idő, ezért nincs is még a polcokon. Ami a pincénél számomra most a legszebb és legelegánsabb volt, az a 2010-es késői furmint, ami egy nagyon selymes és kifinomult textúrájú, aszalt sárgabarackot és déli gyümölcsös ízeket hozó bor, amiben már megjelennek az érési jegyek is. Gyönyörű állapotban van, talán életpályája csúcsán is lehet. Az eleganciája az, ami egy nagyon ünnepi borrá teszi, ahogy a 2010-es aszút is. A bor rendkívül gyümölcsös, a sárgabarack összes árnyalata megtalálható benne, kicsi virággal, és egy kevés fűszerrel. Hihetetlenül intenzív a bor íze, és éterien tiszta.

Elköszöntünk Anitától és összepakoltuk Zsiraiéknál a csomagjainkat, hogy induljunk tovább Tolcsvára. Előtte ebéd az Első Mádiban. A hét ajánlata, a tépett malachús lencsefőzelékkel egy percig sem hagyott kívánnivalót maga után. A lencse krémes, pont eléggé megfőtt, a hús tökéletesen omlós, tiszta ízű.

Utunk Tolcsván az Oremushoz vezetett, ahol Bacsó Andrással, a birtok igazgatójával találkoztunk. Bacsóval beszélgettünk pár szót arról, mi történt velünk az elmúlt fél évben, illetve szót váltottunk arról is, hogy az egész borvidéknek a kereskedelemben kell nagyot fejlődnie, hiszen a nagy borvidékek jelentős részét is a kereskedők tették azzá, és van már elég magas minőségű bor is Hegyalján.

A beszélgetés után Bacsó olyan munkába engedett betekintést, ami vélhetően a hegyaljai embereknek kevés újdonságot jelent, de egy átlagos borszerető ilyet ritkán lát. A pincészet egyik pinceágában boltívezést csinálnak, így jelenleg éppen szélesítik a járatokat. A pincében látható volt, hogy hogyan változnak az egyes kőzetrétegek a talajban, ami elég kemény, de mégis jól vájható és alakítható az itteni több kilométeres pincerendszerekhez.

Ezután átmentünk a borásszal a másik pincébe, és néhány bort kóstoltunk a hordókból, így megnézhettük, milyenek azok a borok még dűlőszelektáltan, amelyek később a Mandolás furmintot fogják alkotni. Ahol tavaly nyáron jártunk Bacsóval, a Petrács-dűlő 2015-ös furmintja volt a legszebb, leggazdagabb, leginkább ásványos, sós, fűszeres, kovás a kóstolt tételek közül, amely önállóan is megállná a helyét bármelyik pincészet palettáján. Izgalmas lenne végigkísérni az útján több éven keresztül, de erre csak a Mandolásban lesz módunk a borász elmondása alapján. A kóstolót egy 2006-os öt puttonyossal zártuk, ami a nyárhoz képest kicsit változott, szépen fejlődött, így teljesen egyensúlyba került. Gyümölcsös, kellően fűszeres, jó egyensúlyú bor.

Miután elköszöntünk az Oremus vezetőjétől, ismét autóba ültünk, hogy elguruljunk Sárospatakra bevásárolni. A köd már az odavezető úton is szállt alá, de visszafelé a sötétedés idején már teljesen leszállt, így kicsit nehézkesebbé vált a visszaérkezés Tolcsvára. Szerencsére minden rendben volt és az Ádám vendégháznál ugyanúgy vártak minket, mint a nyáron. A téli esték csendesebbek, mint a nyáriak, így bekuckóztunk a szobába pihenni, filmezni és naplót írni.

Holnap délelőtt a Tokaj Kereskedőházba megyünk, délután pedig irány Tokaj!