„Január végén érkezik Ben H. Winters Az utolsó nyomozó-trilógiájának második része Végső ígéretek címmel. Winters a tavalyi év egyik meglepetéssikere volt, amiért nem győzünk eléggé hálásak lenni nektek. Visszatér Hank Palace, a körülötte lévő világ pedig most már végérvényesen száguld az apokalipszis felé, nincs áram, a telefonok már nem működnek, és a rendfenntartó erőkön kívül szinte senki sem vezet autót. Ebben a felfoghatatlan környezetben indul el Palace, hogy megkeressen egy eltűnt férfit, de arra talán még ő sincs felkészülve, hogy útja során mi vár rá. Aki szerette a Gyilkosság világvége előttöt, annak garantáltan tetszeni fog a Végső ígéretek is: még egy fokkal több apokalipszis és a valóság megkérdőjelezése - ráadásul az utóbbi elemért Winters 2014-ben megkapta a Philip K. Dick-díjat. (…)
A hónap közepén egy új sci-fi író is debütál: Chris Beckett regénye, a Sötét Éden egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. Képzeljetek el egy távoli, nap nélküli bolygót, amin hajótörést szenved egy űrhajó. A történet ezután több mint száz évvel kezdődik és a legénység 532 leszármazottjának az életéről szól. A primitív nép hiedelmekkel és veszélyekkel teli mindennapjaiban felemelkedik egy fiú, aki nem csak ellent mond a szokásoknak, de útra kel felfedezni a világot. Az ő és követőinek története éppen annyira sci-fi, mint szépirodalom; részben tanmese, részben egy felkavaró fejlődésregény, ami a sötét, baljós szépség meglepően eredeti földönkívüli világában játszódik, egy egyszerre lenyűgözően egyszerű, mégis megdöbbentően sokoldalú prózába ültetve. Beckett megkapta a kötetért a rangos Arthur C. Clarke-díjat, mi pedig bátran ajánljuk Banks és Robinson kedvelőinek. (…)