Hőskultusz

Volt egyszer egy Magyarország, volt egyszer egy magyar Nemzet, volt egyszer egy áldott emlékű Nagyapám... Huszt, 1914 - elemi iskolai tanítóként önkéntes tisztiiskola, 3 év aktív frontszolgálat rohamosztag-parancsnokként 2x sebesüléssel, Arany Vitézségi Érem*, 6xSignum Laudis, 1919-ben nősülés, első gyerek, Trianon-menekülés Kárpátaljáról – dédapám főjegyzői praxisa és kúriája, birtoka hátrahagyása, 2 évig marhavagonban lakás, Horthy-vitézség, jegyzői átképzés és állás, további 10 gyerek, a hét lány közép, a négy fiú egyetemi tanítása - már a szocializmusban! 87 évesen ment el - méltó helye van Isten előtt! *A legénység által kiérdemelhető legmagasabb kitüntetést, az ARANY VITÉZSÉGI ÉRMET 1500-an kapták meg. http://www.hungarianarmedforce.. Ezekkel a mai "urakkal" kártyázni sem ült volna le... Vajon miért jut eszembe a Titanic c. remek film egyik utolsó jelenete, amikor a mentőcsónakos tengerésztiszt kétségbeesetten fújja a sípját - van itt még valaki élő? Van itt még valaki, aki magyar?

Üzenet a TÚLVILÁGRÓL-Gyóni Géza üzeni(*) Sírvers. Hazai föld, vagy idegen árok, Bús sírom füve amelyen kihajt, Kopott fejfámon elmosódott írás Bolygó vándornak ezt hirdesse majd Vándor, ki itt jársz, te éretted is(*) Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt Véres harcok verték fel hírét, Pedig csak a Béke katonája volt. (*) Kivéve Tamás Ervin-Népszava újságírót és a hasonló gondolkodású liberálbolsevik társait.

Az írás egyébként csak a szokásos nyekergés, hogy a holokauszt miatti n+1-edik vezeklő akció helyett a hősökre is emlékezni merészelünk, meg a komcsi ideológusok helyett nemzeti gondolkodók és államférfiak emlékezetét ápoljuk. Érdekes e szempontból amúgy Dózsa György esete: ő is tulajdonképp csak a kommunizmus alatt lett "felépítve", odáig csak egy közepesen jelentős történelmi alaknak tartották, inkább negatív felé hajló megítéléssel (török veszedelem torkában polgárháború, +utána a jobbágyságot tényleg aránytalanul sújtó retorzió). Az elmúlt rendszerben meg mindenhol utca, sportklub, szobor stb., mint az elnyomó földesurak elleni bátor lázadó emléke (holott ő maga is nemes volt, érdekes lett volna megkérdezni, hogy egy jobbágyfelszabadításhoz mit szólt volna...)

ágvári 1944. július 27-én Budapesten, a Budakeszi úti Nagy cukrászdában (ma Remiz étterem) találkozott egy másik kommunistával; ide érkezett négy csendőr az őrizetbe vételükre. Társa ellenállás nélkül megadta magát, Ságvári viszont hamis igazolványt mutatott fel, majd pisztolyt rántott a csendőrökre és hármójukat megsebesítette. A kibontakozó tűzpárbajban Ságvári megpróbált elmenekülni, kiürült pisztolyát eldobva kifutott az utcára, ám ott az egyik csendőr rálőtt és halálosan megsebesítette