Huszonöt évet is kaphat az újbudai pedofil

A pedofilügytől egy elkülönített eljárás is zajlik, melyben az is tisztázódhat, hogy a botrányban van-e bármilyen érintettsége a DK-s vezetésű önkormányzatnak.

Szóval nem, aki nem ért egyet a regnáló konzi kurzussal és annak csatolt részeivel, az nem véleményterrorista, csupán Kövér Lászlóhoz és Kovács Ákoshoz hasonlóan él a ‘89-ben kiharcolt jogokkal.
„A véleménynyilvánítási szabadság azt jelenti, hogy Kövér László, Kovács Ákos vagy bárki nyugodtan, félelem és korlátok nélkül elmondhatja magvas gondolatait nagyjából bármilyen témában (eltekintve néhány extrém szélsőséges kivételtől), és ha valakinek ez nem tetszik, akkor reagálhat rá, ellenvéleményt fogalmazhat meg, vagy akár üzletpolitikáját is módosíthatja miatta (a vállalkozás szabadsága, szerződési szabadság, ezek is szép jogok).
Szóval nem, aki nem ért egyet a regnáló konzi kurzussal és annak csatolt részeivel, az nem véleményterrorista, csupán Kövér Lászlóhoz és Kovács Ákoshoz hasonlóan él a ‘89-ben kiharcolt jogokkal. Akinek pedig nem tetszik, hogy ellenvéleményt fogalmaznak meg róla, vagy hogy vannak következményei a szavainak és tetteinek, az ne lépjen közönség elé.”