A figyelem középpontjában

2015. december 30. 10:01

Orbán az Európát ostorozó retorikával megfelelt az erősödő közhangulatnak, s – időlegesen legalábbis – felrakta ezzel Magyarországot a globális politikai térképre.

2015. december 30. 10:01
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

Orbán pedig az Európát ostorozó retorikával megfelelt az erősödő közhangulatnak, s – időlegesen legalábbis – felrakta ezzel Magyarországot a globális politikai térképre. Még a fintorgók is elismerik, hogy a migránsok megállításával Orbán a maga javára fordította a róla folyó vitát, s ez még akkor is tény, ha ebben a körülmények, mindenekelőtt Angela Merkel ütemtévesztése, hezitálása is kétségkívül az ő malmára hajtották a vizet.

A baj ezzel csupán az, hogy ettől a magyar külpolitika még nem látszik. Nem is látszhat, hiszen nem létezik. Mindent felülír ugyanis a belpolitika, pontosabban a hatalom megtartására összpontosító politikai technológiák. Ezekből a lépésekből kirajzolódik egyfajta közép-európai illiberális modell, ami azonban legfeljebb elfedheti a külpolitikai stratégia hiányát. Ne feledjük, hogy a migránsok feltartóztatására irányuló kampány is a lanyhuló népszerűséget volt hivatott feltornászni, bár az elvitathatatlan, hogy Orbán Viktor jó politikai érzékkel felismerte, hogy ebből a helyzetből jóval többet ki lehet hozni, mint azt eredetileg a Habony Művek gondolta.

Akárhogy is történt, annak csak örülhetünk, hogy Magyarország tényező egy Európát érintő komoly kérdésben. Ám még mielőtt mi is abba a hibába esnénk, hogy az elismeréssel és morgással keveredő nemzetközi figyelem eltakarná előlünk a lényeget, vizsgáljuk meg, mit lehet ebből nemcsak a kormány, hanem az ország javára konvertálni. S így már korántsem olyan rózsás a helyzet, hiszen külpolitikai téren egyelőre inkább csak a járulékos károkat láthatjuk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Harangláb
2015. december 31. 14:56
Egy újabb hvg-s cikk...
néhai Ch.Pilot
2015. december 31. 09:58
Simicska-csicska. Nem is tudom, vissza meri-e olvasni ezelőtt 3-5-10 évvel írott cikkeit ez a bérfirkász?
antioxi
2015. december 30. 21:38
Tollba diktálta: Simicska Geci Lajos
mustarharmas
2015. december 30. 19:52
Én jobbosnak számítok, de szomorú látni, hogy akár megalapozott kritikákat (Stier) is simán legyalulnak néhányan, csak azért mert nem vonalas. Ez így nekünk (jobbosok) sem lesz jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!