Gyurcsány Ferenc életveszélyes a magyar társadalomra

2015. december 14. 10:55

Gyurcsány nem lehet hazaáruló, hiszen mindenekelőtt tisztázni kellene, hogy hol is van a hazája.

2015. december 14. 10:55
Somogyi János
Magyar Idők

„Gyurcsány Ferenc ma egy szélsőbaloldali kis párt vezére. Valójában ma már sokkal több ennél: kiválasztott. A nemzetközi nagytőke – pénzhatalom, vagy láthatatlan háttérhatalom, vagy nevezzük akárminek – kiválasztottja. Akit Magyarország törvényes kormányának megtörésére, lehetetlenné tételére szemeltek ki az USA és az EU nemzetállamainak lebontását célul kitűző vezetői, akik ennek a globális pénzhatalomnak a befolyása alatt állnak. Próbálkoztak már 2010 után Bajnai Gordont trónra segíteni, majd bíztak a 2014-es választási sikerben, de mára belátták, hogy demokratikus választások útján céljukat nem érhetik el. Demokratikus eljárással tökéletes kudarcot vallottak. Nem volt nehéz belátniuk, hogy a mai magyar ellenzéknek esélye sincs arra, hogy rendes választással hatalomra kerüljön, hiszen a pártok vezetői képességben Orbán Viktor bokájáig sem érnek. Az ellenzék politikai programja kimerül a kormány (és Orbán) minősíthetetlen hangnemű ócsárlásában, valamint a populista demagógiában. Például alanyi jogon kapjon minden állampolgár havi 100 000 forintot, vagy emeljék fel minden dolgozó, de legalább minden közalkalmazott fizetését. De ha a kormány fizetést emel, a pedagógusokét, akkor nem annyit, nem úgy kellett volna stb. Az ellenzék kormány elleni uszítása, az elégedetlenség szítása nem hozta meg – és várhatóan nem is hozza meg – a kormány bukását. Nem sikerül ezzel választást nyerni és Magyarországot más pályára állítani, engedelmes hódoltsággá tenni.

A globalista nagytőke így fedezte fel magának Gyurcsány Ferencet, aki demokratikus választáson nem nyerhet miniszterelnökséget, nem lehet az ország vezetője, de egy karizmatikus figura, hatalmas becsvággyal, politikai gátlástalansággal, szereplési kényszerrel, aki tökéletesen alkalmas arra a feladatra, hogy megbízói igényeit maradéktalanul kielégítse, és Magyarország pályázati ezermilliárdos EU-s forrásait blokkolja. Gyurcsány cége, az Altus ehhez az eszköz, amely már el is nyerte a Magyarország EU-s pályázatai feletti felügyeletet. Így próbálják megbuktatni a törvényes magyar kormányt, azzal, hogy elzárják az EU-s pénzektől, megkísérelve az ország pénzügyi gazdaságának tönkretételét, ezzel a kormány megbuktatását. Ez olyan példátlanul nevetséges megbízás az EU-tól, mintha a juhnyáj őrzését a pásztor a kutyája helyett a közelben ólálkodó farkasra bízná.

Gyurcsány Ferenc életveszélyes a magyar társadalomra. Háború van a világban, háború van Európában, ami közvetlenül érinti hazánkat is. Idegen, fiatal férfiak százezreivel árasztják el Európát azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat, lecseréljék, felhígítsák az egyes nemzeteket, és engedelmes tömeggé tegyék őket. Ebben a háborúban Magyarország egy ellenálló góc, amely szilárdan tartja magát, példát mutatva más nemzeteknek. Magyarország törvényes kormánya útjában áll a globalista pénzhatalom terveinek, ezért ez a pénzhatalom meg akarja buktatni a törvényes kormányt. Demokratikus választáson ez nem lehetséges. Marad az egyéb út, ahogy azt már a híres stratéga, Charles Gati is kijelölte. Ehhez kell Gyurcsány Ferenc és az ő Altus cége. Gyurcsánynak nagyon tetszik ez a szerep, illik is a primadonna egyéniségéhez. Az soha nem akadályozta meg a cselekedeteiben, hogy ezzel árt az országnak, a magyaroknak. Ezért is gondolják sokan, hogy a jelen háborús helyzetben az ország érdekei ellen tenni hazaárulás.

De tévednek. Gyurcsány nem lehet hazaáruló, hiszen mindenekelőtt tisztázni kellene, hogy hol is van a hazája.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. december 15. 12:16
AZ ételosztása is félresikeredett csak fele csomagokat engedett kiosztani öböszmesége de hát a di la ...
catalina9
2015. december 15. 12:04
Counter http://goo.gl/EXkKH9 [Hozzászóló kiszűrése] 2015. december 14. 23:44 Gyurcsányt tehát a Fidesz fizeti." Nem kell azt a Fidesznek fizetni, még ő fizetne csak szerepelhessen.
Karbantartó9
2015. december 15. 05:58
Frei Tamás mikor szólal meg az ügyben? És Juszt? Tudod feri, hogy mire gondolok?!
catalina9
2015. december 14. 22:41
Counter http://goo.gl/EXkKH9 [Hozzászóló kiszűrése] 2015. december 14. 11:31 Ennél az itteni hozzászólók jobbat írnak. Ráadásul 2015-ben gyurcsányozni... passé...." Hetven év után Horthyzni az sokkal trendibb...ja és jobban fizet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!