Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Ha az eminensen webkettes, korszellem-kompatibilis, sőt, korszellem-diktáló amerikai Gawker-birodalom magyar vizeken cikázó felderítő naszádja elsüllyed, mert valakik, valahol, valamiért átírnak valamit egy kódban, akkor mire számíthatnak a többiek?
„A jelenlegi hír-ökoszisztéma – vagyis a hiteles és megbízható tartalom előállításának gazdasági alapja – tényleg fenntarthatatlan. Interneten tartalmat szolgáltatni nagyobb lutri, mint tudomisén, szőlőt termelni, mert a jégeső legalább tényleg természeti jelenség, viszont lehet rá biztosítást kötni. (Persze Amerikában lehet, hogy a facebookos algoritmus változásaira is lehet.) Ráadásul minél kisebb és a Menlo Park-i és Mountain View-i központoktól minél távolabbi egy adott szereplő, annál inkább nézhet úgy az iparág új óriásaira, mint talán jóindulatú, de alapvetően részvétlen istenségekre. Ezek az istenségek a maguk érdekében a maguk háborúit vívják az Olümposzon, a lentiek számukra legfeljebb ideig-óráig hasznos segítők lehetnek, de leginkább csak a senkit nem érdeklő járulékos veszteség.
Az elmúlt tizenöt év média- és internettörténelme persze arra is figyelmeztet: abból, hogy valami épp valahogy van, egyáltalán nem következik, hogy holnapután is úgy lesz. De ha a jelen állapotok alapján fogalmazunk meg – remélhetőleg rossz – jóslatokat, a közeljövő elég kietlennek ígérkezik. Nemrég volt alkalmam áttekinteni egy igen alapos hazai piackutatás eredményeit arra vonatkozóan, hogy hajlandók lennének-e a magyar felhasználók valami minimális összeget fizetni olyan tartalomért, amit jelenleg rendszeresen fogyasztanak, és amiről tudják is, hogy csak egy bizonyos forrásból elérhető. A válasz nyilván hangsúlyos „nem” volt, az indoklás pedig az, hogy végső esetben a Facebookon úgyis eljut hozzájuk minden, ami érdekes. Az, hogy a Facebookon előkerülő híreket ki és hogyan állítja elő, a felhasználó szempontjából már nem érdekes.
Megosztani természetesen akkor is lesz mit, ha az utolsó valódi újság is bezárt, meg keresőtalálatok is lesznek. Az interneten ma is uralkodik a propaganda és az anyázás, egy darabig senkinek sem fog feltűnni, ha csak ezek maradnak. Amikor meg feltűnik, hogy mondjuk, egyáltalán semmi értelmeset nem lehet megtudni a minket körülvevő világról, mert a magas színvonalú újságírást magával vitte a sírba egy objektív okok miatt működésképtelenné vált ökoszisztéma, akkor késő lesz már.
Semmi vidámabbat nem tudok ideírni befejezésképpen, csak azt, hogy ne legyen igazam.”