A mai magyar fantasy huszonéves »fenegyereke«, Moskát Anita ismét bebizonyította, hogy vigyázó szemeinket rá kell vessük. A Horgonyhely lazán az év egyik legjobb regénye, mert egy remek alapötletet kiválóan bontott ki, és még inkább emelte a tétet A Bábel fiai után. A szerző megtanult szerethető és megérthető karaktereket írni úgy, hogy mellette a történetről és a világépítésről sem feledkezett meg, ráadásul a mai népszerű gender-témákat is beemelte vizsgálódásába. A Horgonyhely így lett egy posztfeminista, a jelenlegi közbeszédet is kiválóan leképező regény, amely gyönyörűen van megírva és kellőképpen »beteg« ötletekkel dolgozik. (…)
Dan Simmons: Ilion
Az év sci-fi megjelenése, ha nem az év könyve nálam. Intelligens, posztmodern, intertextuális műremek, amely megidézi Shakespeare, Proust és Homérosz műveit, de amellett nem felejt el tudományos-fantasztikumnak lenni. Három szálon futó cselekménye mindvégig izgalmas, még akkor is, ha éppen Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyamot próbálja elemezni. A fordítás zseniális, a világteremtés aprólékos, a kiadás nagyszerű. Csak ne kellene két évet várni a befejező kötetre…”