„– Akkor mi értelme van az Európai Uniónak?
– Így önmagában semmi értelme nincs. De arra a logikus kérdésre, hogy egy esetleges felbomlás után mi következhet be, az az egyetlen válasz, hogy az uniónak nincs alternatívája. Ha megszűnne a közösség, csak rosszabb helyzet alakulna ki a mostaninál. A visegrádi négyek együttműködése és a britek uniós útkeresése mutatja, hogy a problémákat észszerűen meg lehet vitatni, és megoldást is lehet rájuk találni.
Ezek olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy lehetséges egy másik, életképes Európai Unió is. Viszont a mostani közösség átszervezéséhez legalább akkora bátorság kellene, mint egykor a közösség megalapításához vagy az új tagállamok sorozatos felvételéhez kellett. Európa azóta van identitászavarban, amióta elfeledkezett arról, hogy nemzetállamok elsősorban gazdasági, majd erre épülő politikai együttműködéséből született. Az Európai Unió akkor került válságba, amikor az önmaga által létrehozott bürokrácia egyfajta gólemként önálló életre kelt, önálló akaratképző erő lett belőle, és a nemzetállamok feje fölé nőtt, fokozatosan háttérbe szorítva az együttműködés meghatározó alapelvét, a szubszidiaritást.
– És ki áll a gólem mögött?
– Ez az, amit nem tudhatunk. Csak találgatunk, hogy amikor Jean-Claude Juncker bizottsági elnök – akinek a karaktere engem egyébként a szovjetek által 1947-ben Nagy Ferenc miniszterelnök helyébe ültetett Dinnyés Lajoséra emlékeztet –, vagy valamelyik uniós biztos megszólal, akkor valójában Angela Merkel, az Egyesült Államok gazdasági-politikai érdekcsoportjai, transznacionális, transzatlanti arctalan lobbicsoportok, vagy épp a Bilderberg-csoport hangját halljuk-e. De lehet, hogy valami más vezeti őket. Az biztos azonban, hogy velük szemben van alapja az emberek bizalmatlanságának, tehát nagy a baj. Bizalom nélkül ugyanis semmilyen hosszú távú együttműködés nem képzelhető el. Úgy látom, hogy ezt a bizalmatlanságot viszont Európa jelenlegi politikai vezetői nem veszik észre, vagy nem veszik komolyan.”