„– Milyen érzés, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként olyan kultúrpolitikai hatalom összpontosul a kezében, ami az elmúlt 25 évben senkinek?
– Az akadémián kulturális stratégiáról beszélünk. Az akadémia és a jómagam mind lelkileg, mind szervezetileg túl vagyunk azon a ponton, hogy a különböző politikai kérdésekkel foglalkozzunk. Fogalmunk sincs arról, hogy a Vigadóban vagy a Műcsarnokban bemutatkozó művészeink mely pártokkal szimpatizálnak. Sőt, az 1945 utáni magyar művészeti élet teljes feltérképezése során sem vizsgálunk politikai szempontokat.
– Mi készül? Művészkataszter?
– Olyasmi. Teljes művésznévsort szeretnénk összeállítani. Érzésem szerint több tízezren kerülhetnek fel a magyar művészeknek erre a listájára. Már nekiláttunk, de legalább egy évig eltart majd a művészkataszter összeállítása.
– De minek egy ilyen lista?
- Hogy legyen egy olyan »térképünk«, amelyből kiderül, kikből áll és merre vándorol a magyar kultúra.
– Erre való egy művészeti lexikon.
– Csakhogy abban értékítéletek-vélemények is szerepelnek, ebben a munkában viszont a teljesség igénye a meghatározó.
– Még mindig nem világos, mire lehet jó egy ilyen adatbázis?
– A kortárs magyar művészet, amelybe a még élők és mestereik tartoznak bele, alapvetően vertikálisan épül fel, az azonos művészeti ágban tevékenykedők még csak-csak ismerik egymást, de vízszintesen túl sok a homályos pont. Nincs kész a leltár. Ha úgy tetszik, sok darabka hiányzik a puzzle-ből. Terveink szerint a jövőben tucatszámra fogunk kiírni olyan pályázatokat, amelyek a hiányzó puzzle-darabkákat a helyükre tehetik. Ezzel megnyílik a lehetőség a magyar kultúra, ezen belül a hazai művészet átfogó történetének megírására. Ez utóbbi nem az én életemben fog megtörténni, másfél-két évtizedes munkáról van szó.”