Anyám védelmében

„Köszönöm, hogy taníttattál, hogy egyetemre írattál, hogy az almás rétes fortélyainak elsajátítása helyett dolgozni küldtél, és receptgyűjtemények helyett kortárs írók könyveit adtad a kezembe. Hogy mikor 18 éves voltam, velem együtt mentél szavazni, mert azt mondtad, nem ülhetünk otthon, voksunk, döntési jogunk van, elvünk, és rendelkezésünk az életünk felett. Hogy azt tanítottad, legyek nyitott, lássak a világból minél többet és soha ne függjek senkitől, legyek önálló, határozott, céltudatos, erős nő. Hogy nem engedted, hogy egy percre is feladjam és biztattál mindig, higgyem el, bízzak magamban, képes vagyok rá, előbbre juthatok – noha talán te is érezted, messze nem vagyunk még olyan megbecsült és egyenrangú partnerei a társadalomnak, mint a férfiak, vagy mint akár a nők tőlünk nyugatabbra.

Köszönöm, hogy az önmegvalósítás legmagasabb minőségét nem abban láttad, és láttattad, hogy az egyetlen elfogadott út, mely egy nő előtt állhat, a szülés. Köszönöm a magam, a nők, kik saját akaratukon kívül nem szülhetnek, s a férfiak, kik nem nemzhetnek, s mindenki más nevében, aki úgy gondolja, nem csupán hüvely és pénisz vagyunk, és nem azért teremtettünk, hogy bajszos férfiak megelégedésére unokákat szüljünk. Hogy ettől még értékes és hasznos tagjai lehetünk a társadalomnak, aminek lehetőségét 2015(!) végén porosodó, demagóg, mélyen lealacsonyító és egyszerűsítő eszmékre hivatkozva vonnák meg tőlünk.

Kedves Kövér László, kevesebb Ákost, jobbulást!”