Aláírásgyűjtés Magyarország ellen – működésben az „uniós demokrácia”

Az Európai Bizottság hétfőn nyilvántartásba vette az Európai Humanista Föderáció európai polgári kezdeményezését, amely arra irányul, hogy büntessék meg Magyarországot a híres-hírhedt 7. cikk keretében Orbán „autoriter intézkedései miatt” és amiatt, ahogy a „magyar hatóságok a migránsokkal bánnak”. Aki a világ minden bajáért a „brüsszeli bürokratákat” szokta okolni, az most nekiállhat az „európai népet” is hibáztatni, az aláírásgyűjtők ugyanis egy új, a lisszaboni szerződés által bevezetett „demokratikus” jogintézménnyel élnek. Az ötlet egyébként badarság, a jogintézmény pedig – a Bizottság eddigi gyakorlatának fényében – egyáltalán nem demokratikus, amint az az alábbiakból ki fog derülni.

A 7. cikk nem ismeretlen fogalom Magyarországon, hála az alkotmányozásunk körüli uniós felháborodásnak, amely a 7. cikk helyett végül a Tavares-jelentés nevű dorgálással végződött. A 7. cikk lényege, hogy ha egy tagállam tartósan és súlyosan megsérti az EU alapértékeit (a demokráciát, a jogállamiságot vagy az emberi jogokat), akkor egy külön eljárás után megvonhatók tőle bizonyos, az EU-szerződésekből eredő jogai. Például felfüggeszthető a szavazati joga a Tanácsban, vagy mondjuk bizonyos uniós forrásokból nem részesülhet – a kötelezettségei ettől persze megmaradnak. Ez – egyes politikusok leegyszerűsítő megfogalmazásával ellentétben – nem jelenti az EU-tagság felfüggesztését, és hogy Rogán Antalt is megnyugtassuk: végképp nem vezet ahhoz, hogy valamely tagállamot kizárják az EU-ból.

*

A szankcionálás a 7. cikk alapján nem csak önmagában rossz ötlet, hanem (bár ennek adott esetben még örülhetünk is) szinte lehetetlen is alkalmazni. Persze jól hangzik és tényleg fontos is, hogy minden tagállam tartsa tiszteletben a demokráciát, a jogállamiságot meg az emberi jogokat, de hogy ez pontosan mit jelent és hol kezdődik valamelyiknek a megsértése, annak meghatározása politikai ízléstől és ingerküszöbtől függ.

Például sokak szerint nagyon „antidemokratikus” volt, hogy Magyarországon egy fokkal a többségi irányába csúszott el a többségi és arányos elemeket továbbra is ötvöző választási rendszer, de persze azt senki se vitatja, hogy Nagy-Britannia demokrácia, pedig ott kizárólag egyéni választókerületek vannak. És persze még egy sor másik példát is lehetne hozni; a lényeg az, hogy amíg ezek a fogalmak eltérő nemzetállami tartalommal bírnak, vagyis nincs világos mérce, addig a politikai bullshit-szinten meghatározott értékek be nem tartását szankcionálni minden, csak nem jogállami megoldás.

Az egész eljárás szerencsére igen macerás, így elég kicsi az esély arra, hogy valaha valamely tagállam ellen tényleg alkalmazni fogják. A 7. cikk szerinti eljárás három lépcsőből áll: először csak az értékek megsértésének az egyértelmű veszélyét állapítják meg, a második körben az értékek súlyos és tartós megsértését, és még ezek fennállása esetén is egy harmadik körben döntenek a tényleges szankciókról. Az eljárásban végig nagyon magasak az egyetértési követelmények: általában minősített többség szükséges a Tanácsban, a második körös döntést pedig (az értékek tényleges sérelmének a kimondásáról) a politikai csúcsszerv, az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács hozza meg egyhangúsággal. Az egyhangúságba persze az érintett tagállam vezetőjét nem kell beleszámolni, de így is szinte kizárt, hogy valaha egy ilyen közös döntést meghozzon az Európai Tanács 28 (-1) tagállami vezetője.

A 7. cikk szerinti eljárást a Bizottság, a tagállamok egyharmada vagy az Európai Parlament kezdeményezheti. Eddig – bármennyire is szúrta sokak szemét Orbán politikája – egyik erre jogosult szerv sem kezdeményezte a 7. cikk szerinti eljárást. Nem nehéz kitalálni azt sem, hogy miért. Nyilván számításba vették, hogy nem lenne meg az egyhangúság az Európai Tanácsban (sőt, lehet, hogy már a tanácsi minősített többségnél elbukott volna a dolog), így felesleges lenne belemenni egy eleve vesztes csatába és lehetőséget adni Orbánnak, hogy újra a „brüsszeli bürokratákon” élcelődjön, amiért megpróbálták megbüntetni, de nem jött össze nekik.

*

Itt jön képbe az Európai Humanista Föderáció és az ő európai polgári kezdeményezésük. Az európai polgári kezdeményezés valami olyasmi, mintha a mi korábbi népi kezdeményezésünket nem a parlamenthez, hanem a kormányhoz kellett volna benyújtani. Az aláírások összegyűjtésével arra lehet kérni a Bizottságot, hogy kezdeményezze uniós jogalkotási vagy más aktus elfogadását, mert a kezdeményezők szerint ez szükséges a Szerződések végrehajtásához. Mivel a 7. cikk szerinti eljárásra a Bizottság is tehet javaslatot, így elméletileg semmi nem zárja ki, hogy ebben a tárgyban is indulhasson európai polgári kezdeményezés.

Ezt a Bizottság is így gondolta, mivel nyilvántartásba vette a kezdeményezést. Még egyszer érdemes hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a kezdeményezéssel érdemben egyetértenek, vagy hogy a „brüsszeli bürokraták meg akarják büntetni Magyarországot”, hanem csak annyit, hogy a kezdeményezés megfelelt a jogszabályi feltételeknek, így elindulhat az aláírásgyűjtés. Ennek ellenére viszont – ahogy korábban is írtunk róla – meglehetősen igazságtalan, hogy egyes EU-tagállamok tájékozott (vagy magukat annak képzelő) polgárai petícióznak egy másik tagállam kormánya miatt: hiszen XY mezei belga vagy görög polgár valószínűleg még egy fokkal kevésbé tudja megítélni, mint a sokat szidott „brüsszeli bürokraták”, hogy Orbán diktátor-e vagy sem. Az egymillió aláírást hét tagállamból kell összegyűjteni: ebből következik, hogy elviekben még az is elképzelhető, hogy a kérdésben érintett Magyarország köztük sem lesz – bár az itthoni kéthetente diktatúrát kiáltó antiorbánisták gyaníthatóan dalolva sietnek majd beállni a kezdeményezés mögé.

Ennek ellenére gyűjtögessék csak boldogan az aláírásokat, petíciózgassanak kedvükre, hiszen ez demokratikus részvételi jogaik közé tartozik! A szorgalmasan összegyűjtött aláírásaikra pedig az Európai Bizottság minden valószínűség szerint úgy fog legyinteni, mint egyszeri NVB a vasárnapi nyitvatartásos népszavazási kezdeményezésre. Isten őrizz, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjunk le az eddig lezárult és megválaszolt mindösszesen három darab kezdeményezésből a Bizottság „demokratikus elköteleződésére” vonatkozóan, de azért a Bizottság hozzáállásáról már ez a három eset is sokat elárul.

Eddig a vízhez való jog, a magzati élet védelme és az állatkísérletek tárgyában zárultak le kezdeményezések. A Bizottság mindegyiket tulajdonképpen elutasította, mivel egyik tárgyban sem állt elő konkrét javaslattal; de mindezt úgy tette, hogy közben ódákat zengett arról, hogy az adott téma és kezdeményezés mind milyen fontos, de az EU már így is mennyit tett az ügyben, és hasonló blablák.

A 7. cikk alkalmazása Magyarországgal szemben az érintett témáknál viszont jóval konkrétabb, így nehéz lenne az igen/nem válaszon kívül rizsázással és mellébeszéléssel elütni a dolgot, de a Bizottság kommunikációs bravúrjait ismerve még ez is sikerülhet. Például zenghetnek egy ódát a Tavares-jelentésről meg az Orbán-kormánnyal zajló „konstruktív párbeszédről” és hasonlók. Azonban, hogy azt mondják: oké, kezdeményezzük máris a 7. cikket Magyarországgal szemben! – nos, erre a legkevesebb az esély a fentiek miatt. Annyi esze még a brüsszeli bürokratáknak is van, hogy ne menjenek bele egy vesztes csatába.

Azért kellemes aláírásgyűjtést kívánunk a kezdeményezőknek és bízunk benne, hogy megtapasztalják a demokratikus jogállami EU által biztosított részvételi jogok elképesztő hatékonyságát.