A Fidesz a gyermekéhezésre szavazott

2015. november 03. 12:56

A Fidesz szerint bizonyára csak a baloldali politikusok provokációja az is, hogy a 7 évesnél fiatalabb magyar gyermekek 42 százaléka szegénységben él.

2015. november 03. 12:56
Varju László
DKP.hu

A parlament Népjóléti Bizottsága tegnap leszavazta, hogy a Nemzeti Minimum Program a parlament elé kerüljön. Hiába volt a pártpolitikán túlmutató összefogás abban, hogy minden éhező gyermeknek naponta egyszer élelemhez kell jutnia, a fideszes többség elutasította a határozattervezetet.

A magát kereszténynek hazudó Harrach Péter KDNP-s politikus szerint azért nem szavazták meg a Nemzeti Minimumot, mert az »a baloldali ellenzék durva támadása, provokációja«. A Fidesz szerint bizonyára csak a baloldali politikusok provokációja az is, hogy ma minden nemzetközi kimutatás szerint arányaiban Magyarországon van a legtöbb éhező gyermek Európában, és hogy a 7 évesnél fiatalabb magyar gyermekek 42 százaléka szegénységben él. Tegnap tehát végre kiderült: a naponta több tízezer üres gyomorral elalvó gyermek már a létezésével is provokálja a magát nemzeti-kereszténynek nevező Orbán-kormányt.

A Demokratikus Koalíció szerint a Nemzeti Minimum Program elutasítására nincs elfogadható mentség vagy magyarázat: az Orbán-kormány hazánk leginkább bajban lévő nemzedékét árulta el, saját népe ellen is kifejezve embertelen mivoltát. A DK szerint az Orbán-kormánynak nevezett embertelen bűnszövetkezet bukása utáni Sokak Magyarországán minden lehetséges lépést meg kell tenni azért, hogy évről-évre egyre kevesebb gyermek éhezzen.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. november 03. 19:09
Varnyú bácsi megkérdezhetné a Féleszű főnökét, hogy mi lett a 2006-os választási programjából Ferge anyó részével, amiben felszámolni indultak a gyermekéhezést?!
puszika
2015. november 03. 18:04
Ez most az új csodafegyver!! Hitler is azt hitte.
Peter8811
2015. november 03. 17:33
2008 nyarán éhen halt egy Tesco-s eladó fiatal hölgy. Ilyen még az ötvenes évek elején sem fordult elő nem emlékszem Varnyú elvtárs kik is voltak hatalmon akkor 2008-ban? Hogy rúgja meg a Kánya magát Varnyu elvtárs! Arról nem is beszélve hogy 2003 és 2009 között mintegy 670 nyugdíjas fagyott meg a saját jól hűtött lakásában, Bokros Lalyosnak köszönhetően.
balbako_
2015. november 03. 16:46
A DK a pofátlanság csimborasszója! Ők állították elő a nagyüzemi éhezést és, most hagy a gyermekélelmezés már szünetben is megoldott rázendítenek a szegény éhező dumára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!