Párizs és a felelősség kérdése

„A francia média többször is konfrontálta már azzal az érthetetlen felvetéssel a belügyminisztert, hogy a lehallgatási lehetőségek széles arzenálja ellenére hogyan lehetett egyáltalán lehetséges, hogy a kormány által háborús cselekmények potenciális elkövetőiként számon tartott, feltehetően húsz főnél is nagyobb kör hónapokon keresztül terrortámadásokat tudott szervezni? 

A belügyminiszter azonban nem akart belemenni ebbe a vitába, inkább elővett egy gyilkos érvet: »Nem fogom egy olyan pillanatban kritizálni a biztonsági erőinket, amikor azok a franciák biztonságáért áldozzák fel magukat.« Ezt a mentegetőzést már nem először használják. Akár konzervatív, akár baloldali miniszterről van szó, szívesen nyúlnak ehhez az érvhez. Már más, korábbi ügyeknél is így tettek, amikor szintén szörnyű hanyagságot fedeztek fel a hatóságok munkájában: idén januárban a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt merényletnél, 2012-ben Mohammed Mehra Toulouse-ban elkövetett támadásai után, vagy Mehdi Nemmouche esetében, aki úgy tudott véghez vinni egy terrorista támadást a brüsszeli zsidó múzeumban, hogy a német titkosszolgálat figyelmeztette francia kollégáit arról, hogy az illető visszatért Szíriából.

A szerdai, saint-denis-i terrorsejt elleni bevetést az váltotta ki, hogy a rendőrség és a bíróság lehallgatták az pénteki támadások vélt kitervelőjének, Abdelhamid Abaaoud unokatestvérének telefonját. Lehetséges, hogy ehhez kivárták a pénteki gyilkosságokat, vagy hogy eddig nem hallgatták le az egyik legveszélyesebb terrorista közvetlen környezetét? 

Az is elgondolkodtató, hogy Manuel Valls miniszterelnök a franciák idegességét inkább fűti, mintsem csillapítja. Napok óta további, hamarosan bekövetkező támadásokról beszél. Csütörtökön még a kémiai és biológiai fegyverekkel való terrortámadás lehetőségét is belengette. Persze, nem lehet az ilyesmit kizárni, különösen mivel a szórakoztatóipar komoly része is olyan sorozatokból él, amikben terroristák kémiai fegyverekkel, sőt, atombombákkal szivárognak be különböző bevásárlóközpontokba. Az államnak szélsőséges forgatókönyveket is figyelembe kell vennie, hogy felkészülhessen rájuk.

Mert pont erről van szó: a rendvédelmi és biztonsági szervek lehető leghatékonyabb munkájáról, nem pedig a nyilvánosság különféle szcenáriókkal való ijesztgetéséről. Miközben még az sem sikerül, hogy Európa közepén megakadályozzuk a háborús fegyverekkel, mint a Kalasnyikovokkal való kereskedelmet.”