Jogellenes a kvótahatározat

„»Európát elárulták, (…) ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk…« – mondta a miniszterelnök Az idők jelei című októberi konferencián. A demokráciához és – tegyük hozzá – a joghoz. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ugyanis Magyarország szempontjából inkább előnyös az EP és a Tanács 604/2013/EU rendelete, az úgynevezett Dublin III. E rendelet 13. cikkének (1) bekezdése szerint amennyiben a kérelmező szabálytalanul lépte át egy tagállam határát, az a tagállam felelős a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amelynek területére így lépett be. A hazánkon átvonuló migránsok esetén ez Görögország. A 13. cikk (2) bekezdése kimondja, ha egy tagállam nem minősül felelősnek, és megállapítást nyer, hogy a kérelmező a kérelem benyújtását megelőzően már legalább öt hónapig folyamatosan egy tagállamban él, ez a tagállam felelős a kérelem megvizsgálásáért. Ez – az idő múlásával – egyre inkább Németország felelősségét veti fel. A 21. cikk (3) bekezdése szerint a migránsok átvételét célzó – pl. Németország részéről Magyarország felé irányuló – megkeresésnek tartalmaznia kell a bizonyítékokat és közvetett bizonyítékokat, és/vagy a kérelmező nyilatkozatát, aminek alapján a megkeresett állam ellenőrizheti, hogy a rendelet feltételei alapján felelős-e. Mivel a migránsok jellemzően iratok nélkül érkeztek Európába, illetve a puszta nyilatkozatuk alapján ténylegesen ellenőrizhetetlen, hogy hol léptek a kontinensre, így Magyarország nem tudja felelősségét megállapítani a menekültügyi eljárásra, a migránsokat nem veheti át. A Dublin III. ezért intézményesen védi Magyarország érdekeit. Akik a Dublin III.-t támadják, közvetlenül vagy közvetve a kvótarendszert támogatják. Ugyancsak a 21. cikk (3) bekezdése szerint a bizottság végrehajtási jogszabállyal elfogadja az átvételi megkeresések elkészítésének és benyújtásának feltételeit. Ez azonban nem ad felhatalmazást egyik EU-s szervnek sem bárminemű kvóta megállapítására, migránsmozgatás elrendelésére.

A kvótarendszerről szóló jogforrás, a Tanács 2015/1601 határozata címében ugyan Olaszország és Görögország érdekében elfogadott átmeneti intézkedésekről szól, jellemzően azonban a németországi migránstömeg szétterítéséről intézkedik. A határozat preambulumának (1) bekezdése hivatkozik az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 78. cikkének (3) bekezdésére. Eszerint ha egy tagállam olyan szükséghelyzettel szembesül, amelyet idegen állam polgárai-nak hirtelen beáramlása jellemez, a tanács a bizottság javaslata alapján, az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően az érintett tagállam érdekében átmeneti intézkedéseket fogadhat el.

Megítélésem szerint mindez azonban nem ellenkezhet az arányosság és szükségesség általános jogelvével. Az egyes államok érdekében hozott intézkedések így nem jelenthetnek indokolatlan és aránytalan terhet a többi tagállam számára. A kvótahatározat preambulumának (2) bekezdése az EUMSZ 80. cikkére hivatkozik, mondván, az unió határellenőrzéssel, menekültüggyel és bevándorlással kapcsolatos politikáira és azok végrehajtására a szolidaritás és a felelősség tagálla- mok közötti igazságos megosztásának elve irányadó. A kvótahatározat azonban hallgat arról, hogy az EUMSZ 78. cikkének első bekezdése nem általában teszi lehetővé a bevándorlás és menekültügy szabályozását, hanem kizárólag a menekültek jogállásáról szóló, 1951-es genfi egyezménnyel és az 1967-es jegyzőkönyvvel, valamint az egyéb vonatkozó szerződésekkel összhangban. A kvótahatározat azonban szöges ellentétben áll a Dublin III. rendelkezéseivel. Utóbbi rendelet formálisan ugyan nem szerződés, de szerződésen alapul, és szerződésszerű tárgyalás előzte meg. Az EUMSZ 78. cikkének (2) bekezdése szerint az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapít meg egy közös európai menekültügyi rendszer létrehozása céljából, amely magában foglalja az egységes kiegészítő védelmet biztosító jogállás szabályozását is azoknak, akiknek – anélkül hogy európai menekültjogállást kapnának – nemzetközi védelemre van szükségük. A kvótahatározat e vonatkozásban is problematikus, mert egyrészt kérdéses, hogy ilyen súlyú kérdésben a határozat meghozatala rendes jogalkotási eljárásnak tekintendő-e, másrészt semmi sem szabályozza, hogy ki bírálhatja el a „nemzetközi védelemre szorultság” körülményét.

A kvótahatározat hallgat továbbá az EUMSZ 79. cikkéről, ami eleve akadályát képezi a kvótahatározatban foglaltaknak. Ez ugyanis (1) bekezdésében kimondja, hogy az unió közös bevándorlási politikájának célja a migráció hatékony kezelése azok minden szakaszában, méltányos bánásmód biztosítása a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik jogszerűen tartózkodnak valamely tagállamban, valamint az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem megelőzése és az ezek elleni megerősített küzdelem. Az uniós szerveknek tehát az illegális bevándorlás vonatkozásában csak a megelőzésre és a jogellenes folyamat elleni megerősített küzdelemre van felhatalmazásuk. Arra semmiképp, hogy illegális bevándorlókat az EU tagállamaira kényszerítsenek. A szabályozással kapcsolatos esetleges rosszhiszeműség kérdését pedig még nem is érintettük, noha római jogi alapú, európai jogi kultúránkban és a nemzetközi ítélkezés töretlen gyakorlata szerint csak jóhiszemű eljárásra lehet jogot alapozni.”