Az erőszak és a szélsőségek útján

„A fent említett példák jól illusztrálják annak a bevándorláspolitikának a következményeit, amely nem veszi figyelembe a lakosságban felmerülő, a bevándorlással kapcsolatos félelmeket és kételyeket, és nem is képes ezek hatékony orvoslására. A példák azt a gyakorta hangoztatott elméletet is cáfolják, miszerint a szélsőjobboldali és bevándorlásellenes légkör, illetve az ebből fakadó erőszakos bűncselekmények csupán a szegényebb országokban ütik fel a fejüket, az anyagi javak egyenlőtlen elosztásában gyökerező elégedetlenség az egyik lehetséges kifejezési formájaként.

Érdemes itt megemlíteni egy, a norvég Honvédelmi Kutatási Központ által nemrégiben lefolytatott kutatás következtetéseit, amelyeket a napokban tettek közzé. A tanulmány az elmúlt 25 év adatait alapul véve többek között azt vizsgálta, miért Svédországban a legmagasabb a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények lakosságszámhoz mért aránya a nyugat-európai országok közül. A kutatók szerint az eredmény a rekordmértékben befogadott migránsok számának, a bevándorlással kapcsolatos erősen korlátozott társadalmi vitának (vagyis a bevándorlással kapcsolatban megfogalmazott kritika intézményesült elhallgattatásának), valamint a még napjainkban is erős svéd szélsőjobboldali mozgalomnak az összjátékával magyarázható.

A politikusok felelőssége

A közelmúltban több európai rendvédelmi szerv részéről hangzott el a figyelmeztetés, hogy a jövőben várhatóan egyre gyakoribbak lesznek a bevándorlásellenesség erőszakot sem mellőző formái. Annak ellenére, hogy a tetteseket ritkán tudják azonosítani és törvényszék elé állítani (ezzel felfedve a támadások valódi motivációit), a rendbontások tükröt tartanak a nyugat-európai bevándorláspolitikának, amelynek a továbbiakban a migráció okozta egyéb biztonsági kockázati tényezők mellett a befogadó társadalmakban erősödő elégedetlenséget is az eddigieknél hangsúlyosabban figyelembe kellene vennie. Az európai országokba irányuló nemzetközi migráció továbbra is térségünk egyik legmeghatározóbb – és egyben legvitatottabb – kérdése mind az Európai Unió szintjén, mind pedig tagállami szinten. Ameddig a befogadó országok társadalma és állampolgárai számára nem válik egyértelművé, hogy a politikai vezetésnek tényleg megvan a kellő akarata és kapacitása a migránsválság kezelésére és csillapítására, félő, hogy a bevándorlásellenes atrocitások száma nőni fog, és a cselekedetek egyre erőszakosabbak lesznek.

Jelenleg több, egymással látszólag ütköző érdek torlaszolja el a megoldás útját. Egyes európai országokban a társadalmi elöregedésből, a munkaerőhiányból és az ezekkel összefüggő gazdasági és politikai érdekeltségekből fakadóan a politikai erők nagyobb súlyt fektetnek a migráció gazdasági hasznára. Ennek következtében – ahogy azt az eddigi példák is mutatták – óhatatlanul háttérbe szorulnak a bevándorlás nagyságrendje és intenzitása által okozott társadalmi feszültségek. Noha nagy valószínűséggel állítható, hogy a bevándorlás egyelőre nem jelent tényleges egzisztenciális veszélyt a befogadó társadalmak számára, az erősödő bevándorlásellenesség mindenesetre olyan létező – és egyre inkább erőszakot sem mellőző – trendet tükröz, amivel Európa politikusainak számolniuk kell, amikor a jövőben a további befogadás nagyságrendjéről döntenek.”