Nem jön migráns, jön a kvóta

A héten megkezdődik az országos aláírásgyűjtési kampány, amely a migránsok európai szétosztásának Brüsszelben megfogalmazott kötelező kvótáit utasítaná el. A belső használatra szánt, pártpolitikai logika alapján meghúzott újabb frontvonal érthető, azonban a kérdés a kerítésépítés széleskörű támogatásánál sokkal kisebb érdeklődésre számíthat. Több okból is.

A legtriviálisabb megfejtés szerint a kerítés, mint fogalom, mindenki által ismert. Nem szükséges hosszan magyarázni: ha van kerítés, nem jön át a szomszéd macskája. Az analógia közérthető. Megépült a kerítés, nem jönnek a migránsok, probléma megoldva.

A magyar ember sosem volt a jövő mérnöke, az aktuális problémák megoldása épp elég neki. Ha nem látja a híradóban, hogy özönlenek az országba a szírek és afgánok, már biztonságban érzi magát. Józsi bácsik és Mari nénik hozzávetőleges megfogalmazásában: az EU bármennyi kvótát betelepíthet, csak azok a menekültek ne jöjjenek többé!

A bizonytalanság azonban a közügyek iránt érdeklődők körében is érzékelhető. Maga a miniszterelnök definiálta európai problémának a migránsválságot, amikor úgy fogalmazott,„Európát elárulták és ha nem állunk ki érte, ezt az Európát el fogják tőlünk venni”. A szóhasználat világos, a kialakult helyzet közösségi szintű megoldást igényel. A Fidesz-kompatibilis hilleri alapvetés, tudniillik, hogy „én nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat” az akut helyzetre adott, védhető válasz.

Csakhogy épp ez az európai szintű kiállás nem látszik a magyar döntéshozók részéről. A nemzetállami kompetencia hangsúlyozása, a tagadásra épülő kommunikáció közben nem hogy közelebb vinne, inkább távolít a kooperatív megoldás kereséstől. „Senki sem szeretné, hogy az unióban a belső határokat helyreállítsák”. Ezzel valóban egyet lehet érteni, csakhogy a kvótás elosztás kivitelezhetetlenségét alátámasztani hivatott frakcióvezető-helyettesi óhaj és a kapu oldalsó szárnyakkal, még inkább a horvát magyar határon felépített kerítés között feszül némi ellentmondás.

„Azzal, hogy csatlakozott a petícióhoz, Ön is nemet mondott az értelmetlen és jogtalan betelepítési kvótákra”. Az aláírásgyűjtő ív szövege egyértelműen érzelmi húrokat penget, miközben felrajzolja a legyőzendő, veszedelmes (valójában inkább béna kacsaként bukdácsoló) brüsszeli fantomot is. Közhely, hogy politika a kompromisszumok művészete, csakhogy Magyarországon Igazságos Izom Tibor mondja meg, hogy mi az a művészet.

Az árnyaltabb gondolkodásra képes emberek számára látható, hogy a ma még kikristályosodásra váró nagy menekült/bevándorló kezelési terv nem épülhet pusztán összeurópai szintű kerítések emelésére. A kötelező kvóta kierőszakolása ugyancsak részérdekeket szolgáló kezdeményezés, ám széles a tér a kötelezés és a tagadás között. Nem gondolom, hogy kulturális, demográfiai, munkaerő-piaci vagy épp szociális robbanáshoz vezetne akár csak 1300 migráns befogadására tett önkéntes magyar felajánlás. Ellátórendszereink ennyi jövevényt elbírnának, miközben konstruktív üzenetet jelentenének a többi tagállam felé. Bizalom és a belőle fakadó közös cselekvés igényének deklarálása nélkül még egy unió déli határaira álmodott kerítés sem húzható fel, hogy egy ennél szofisztikáltabb megoldási javaslat kidolgozásáról ne is beszéljünk.

A petíciós aláírásgyűjtés ebben a formájában legfeljebb a párt körül fellelhető személyi állomány hadrafoghatóságának tesztjeként értelmezhető. A kerítéssel megvédett emberek most nyugodtak, így újabb százmilliós veszély kampány szükséges aktivizálásukhoz. Ennek egyelőre nincs jele. Nélküle viszont még a legoptimistább becslés szerint sem jöhet össze 1 milliónál több aláírás karácsonyig. (Egy ügydöntő országos népszavazás eredményességéhez ez messze nem lenne elég.) Ez esetben nem lesz egyszerű feladat egy falugyűlésnél magasabb fórumon a gyűjtési eredményeket „a magyarok” véleményeként eladni.