Kvóták és hamis papok

2015. november 17. 15:01

Ezek nélkül viszont az Európai Unió nevű tákolmány csak egy bürokratikus szabályhalmaz, amelyet a legnagyobb haszon elérése mozgat. Tudatosítsuk tehát magunkban: Isten, család, nemzet. Ezekből nem engedünk soha többé.

2015. november 17. 15:01
Kovács István
Mozgástér blog

„Az új jelszavak, mint az értéksemlegesség, a tolerancia, az emberi jogok, a fenntartható fejlődés lassan bálványokká váltak. Olyan hamis istenekké, amelyeket minden európainak el kell fogadnia. Természetesen kialakult egy új papi réteg is, amely feladata, hogy terjessze az új tanokat: civil jogvédő szervezetek, elismert szakértők és tekintélyes nemzetközi szervezetek dolgoztak azon, hogy a zsidó-keresztény valláskép helyére a píszí kerüljön. Mindezt természetesen a demokrácia köntösébe öltöztetve: aki nem fogadja el az új isteneket, az szélsőséges, antidemokratikus.

Isten tagadásával együtt persze a teremtést is meg kell tagadni. Ha pedig nincsen teremtés, akkor nincsenek teremtett nemek sem. Mindenki maga döntheti el, hogy mi szeretne lenni: férfi, nő, semleges nemű, vagy akár valami egészen más. A család elvesztette szakrális tartalmát, mára csak egy a lehetséges együttélési formák közül, sőt szitokszóvá vált. A gyermek többé nem áldás, hanem egy olyan körülmény, amelyről mindenki szabadon eldöntheti, hogy szeretné-e vagy sem. Emlékezzünk, amikor Viviane Reding az EU alapjogi biztosa (mondjuk inkább, hogy főpapja?) azért sürgetett azonnali kemény intézkedéseket Magyarországgal szemben, mert az nem átallott uniós forrásokból finanszírozni egy olyan kampányt, ami arra hívta fel az anyák figyelmét, hogy az abortusz helyett az örökbeadást válasszák. Ez természetesen nem demokratikus, hiszen a píszí szerint az egyének jogai minden esetben megelőzik a közösségek jogait. A közösségeknek csak abban az esetben lehetnek ugyanis jogai, ha az adott csoport egy védelmezendő kisebbség (és persze nem határon túli magyar). Ilyenből persze végtelen számút lehet találni: mindenki valamilyen kisebbség tagja, a lényeg, hogy senki se hivatkozhasson a többségre. A többség alkotja ugyanis a nemzetállamot, az pedig rossz, így jogai sem lehetnek. Üldözni kell mindent, ami nemzeti, ki kell rekeszteni mindenkit, aki nem így gondolja. Kiátkozni a politikából, az oktatásból, a kultúrából és az élet minden más szegmenséből is. Ha viszont a nemzetállamoknak egyáltalán nincsenek jogai, akkor természetesen ahhoz sincs joguk, hogy meghatározhassák kit fogadnak be és kit nem. Mert az antidemokratikus és szélsőséges lenne. Ezt majd eldönti helyettük a »felvilágosult nemzetközi közösség« és a píszí hamis papjai.

Európa tehát az elmúlt évtizedekben majdnem teljesen elvesztette önazonosságát. A jelenlegi migrációs válságban kibontakozó fejetlenség és tanácstalanság oka viszont éppen ez: nincsenek olyan egységes alapértékek, igazságok, amelyekből kiindulva választ lehetne találni a valódi problémákra. Eurokraták tízezreit fizetjük, hogy nap mint nap olyan fontos kérdésekkel foglalkozzanak, mint például a zöldségek és gyümölcsök formáira vonatkozó szabályok megalkotása. Gőzerővel folyik a munka, melynek eredményeként mindenre van már közös európai szabály, csak éppen az alapértékeket felejtette el mindenki. Ezek nélkül viszont az Európai Unió nevű tákolmány csak egy bürokratikus szabályhalmaz, amelyet a legnagyobb haszon elérése mozgat. Tudatosítsuk tehát magunkban: Isten, család, nemzet. Ezekből nem engedünk soha többé.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. november 18. 07:29
Kormányunk meg a beözönlő vadaknak épít szállást: 'Ne azt figyeljék, amit mondok!' "Miért gyűjt a Fidesz aláírásokat a kvóta ellen, és hangoztatja, hogy Magyarország nem akar bevándorlókat befogadni, ha közben Szentgotthárdon egy komplett várost akarnak felépíteni nekik konténerekből? - tette fel a kérdést mai sajtótájékoztatóján Lábodi Gábor jobbikos önkormányzati képviselő." https://kuruc.info/r/2/151287/ CSAK A FIDESZ(DSZ) HAZAÁRULÓ MAFFIA !
Vezetéknév Utónév
2015. november 17. 23:41
A szokásos, csúsztatásokra épülő, felszínes és demagóg széljobbos halandzsa. Ha a szerzőnek az emberi jogok, a tolerancia, elfogadás nem alapvető értékek, hogy nevezheti magát egyáltalán kereszténynek?
katus
2015. november 17. 23:39
2015. november 17. 18:36 Dalai láma: abba kell hagyni az imádkozást Párizsért, a bajt az emberek okozták, nekik is kell megoldaniuk "Hagyjuk abba az imádkozást Párizsért, a békéért dolgozzunk!" - nyilatkozta a dalai láma a Deutsche Welle rádiónak. A buddhista szellemi vezető szerint a problémát emberek teremtették, tehát fölösleges most Isten segítségét kérniük: amit kreáltak, azt maguknak kell megoldaniuk."Ezt a problémát nem oldhatjuk meg egyedül imádsággal. Én buddhista vagyok, és hiszek az imádság erejében, de ezt a problémát az emberek teremtették, és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez nem logikus. Isten azt mondaná, oldjátok meg magatok, hiszen ti hoztátok létre" - fogalmazott a dalai láma. Hozzátette: mélyen reméli, hogy a 20. század erőszakhulláma nem vérezi át a 21 századot is. "Az emberi értékek, a harmónia, az összetartozás szisztematikus megközelítésére van szükségünk - mondta. - S ha belevágunk ennek megvalósításába, akkor ez a század, reményeim szerint, más lesz, mint az előző. Mindenkinek ez az érdeke. Dolgozzunk hát a békéért a saját családunkban, a társadalomban, és ne Istentől, Buddhától vagy a kormányoktól várjuk a segítséget" - fogalmazta meg tanácsait a buddhisták szellemi vezetője. A dalai láma kitért arra is, hogy a tibeti népre bízza annak eldöntését, vajon szükség van-e még dalai lámákra. Ő mindenesetre készen áll arra is, ha ezt az intézményt eltörlik. "Én többé már nem politizálok, csakis a tibetiek jóléte foglalkoztat" - szögezte le. Forrás: https://kuruc.info/r/4/151290/
Hirundo
2015. november 17. 16:45
A liberál-bolsevizmus rövid értelmezését olvashattuk. Ha valaki netán azt hinné, hogy ez csak egy újabb értelmetlen kifejezés a KurucInfo szótárából, téved. A liberál-bolsevizmusnak ugyanaz a célja, mint a szovjet-kommunista bolsevizmusnak: az emberek megfosztása hovatartozásuktól, így gyökértelenné téve őket, mindezzel pedig megkönnyítve a hatalom gyakorlását. Ezért tehát a liberál-bolsevizmus rövid távú céljai ugynazok, mint a kommunista bolsevizmuséi: mindenféle hagyomány, erkölcs és közösség lerombolása. Csak míg anno a szovjetek mindezt katonai elnyomás árán próbálták elérni, korunk liberálisai sokkal ravaszabb módszerekhez folyamodnak. A módszer lényege, hogy az egészet az igazságosság maszkjába csomagolják (ezt már moszkvai elvtársaik is megtették), ugyanakkor elnyomás helyett a rendkívüli jólét biztosításával érik el, hogy az átlagembernek ne tűnjön fel, mit művelnek. A kisebbségvédelem, mint igazság jegyében lerombolják mindazt, ami az útjukban állt: a nemzetet, a családot, a vallást, a hagyományokat és szokásokat. E rombolás része az, hogy saját, kisebbségben lévő híveiket állítják be fontosnak és irányadónak (szintén párhuzam a kommunizmussal: bolsevikek és mensevikek, ugyebár). Így használják fel saját céljaikra a zsidókat, cigányokat, feketéket (hagyományos és nem pejoratív magyar kifejezéssel élve: négereket) melegeket, transzneműeket, egyes nőket (feminizmus), stb. És a mohamedánokat. Ezt viszont - közkeletű kifejezéssel élve - jól benézték. Ugyanis míg a fentebb felsoroltabb csoportok a régebbi korokban tényleg elszenvedtek némi hátrányos megkülönböztetést, és ezért hajlottak a liberalizmus felé, addig az iszlám nem hajlik semerre, csak önmaga felé. Egy olyan identitás, mely nem tolerálja a fenti csoportok bármelyikét, vagy éppen magát a liberalizmust. A liberál-bolsevizmus, ahogy marxista párja, rendelkezik különleges módszerekkel, hogy ellenfeleit, akik többnyire (ahogy valamely feminista tollából olvastam) középosztálybeli, fehér, keresztény, nemzeti érzelmű heteroszexuális férfiak, kiüsse a nyeregből. A régi módszer a kínallatás, a börtön, a kivégzés és Szibéria volt, az új az erkölcsi lejártás és az anyagi tönkretétel, egyszóval az ellehetetlenítés. Csak az a szerencsénk itt Magyarországon, hogy 40 évvel kevesebbet kaptunk a liberális agymosásból, mint a Nyugat. Helyette ugyan kommunista elnyomás volt, de az legalább nyíltabban jött, könnyebb volt felismerni benne az ellenséget. Itt tartunk most. A liberál-bolsevizmus érzi, hogy egyik oldalról az iszlám szorongatja, erre válaszul a másik oldalról a nacionalizmus, és ezért pánikba esett. De Európa jövőjére sajnos addig bírnak befolyással az eszme hívei, amíg valaki le nem teszi őket. A kérdés már csak az, hogy ezt a nácink és xenofóbnak bélyegzett nemzetek fogják-e megtenni, vagy a próféta katonái. Tudom, hogy ez úgy hangzik, mint egy összeesküvés-elmélet, de szerintem a két bolsevizmus párhuzama szembeötlő. De várom az ellenérveket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!