Két fok az élet

„Ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedése a 2 Celsius–fokot – vagyis a visszafordíthatóság határát – ne lépje túl, el kell távolodni a fosszilis gazdaságtól. Szabó Zsolt államtitkár fogalmazott így a napokban a parlamentben. A nevét ne jegyezzük meg, nem lesz rá szükség – ez nem az a kormány, ahol a személyes tudásnak bármi köze van a pozícióhoz; lehetséges, hogy a nevezett holnap már a stadionprogrammal vagy a banánimporttal foglalkozik majd. Garantáltan először, és minden bizonnyal utoljára történt meg, hogy az Orbán–adminisztráció egy tagja kimondta az igazságot a felmelegedéssel kapcsolatban. (...)

De az is tény, hogy soha nem volt ennyire reménytelen az emberiség bölcs belátására hagyatkozni, mint a klímacsúcsnak otthont adó Párizsban, alig több mint két hete elkövetett merényletek után. Ez lesz a világ legfurcsább klímacsúcsa – zárt ajtók mögött, fegyverek és fenyegetések árnyékában, a társadalmi részvétel és a beleszólás minimális lehetősége nélkül –, miközben valami olyan megoldást kellene kitalálni, amiben legalább az emberek többsége egyetért, különben semmi remény a megvalósítására.

Az illúzióktól már most érdemes elbúcsúzni: a legvalószínűbb, hogy a 2 fokos küszöb tartásához szükséges intézkedéscsomagot végül nem sikerül összerakni. Ha viszont mégis, akkor Párizs után egy másik világ köszönt ránk, sokkal kevesebb autózással, sokkal kisebb energiafelhasználással, sokkal több napelemmel és szélerőművel, sokkal takarékosabb életmóddal. Nagyjából az üvegházhatású gáztermelés kétharmadától kellene elköszönni néhány évtizeden belül – egész biztos, hogy fájni fog. De az sem kétséges, hogy csak rosszabb alternatívák vannak.”