Az nem megoldás, hogy máshova szorítjuk a menekülőket, mert így csak áttoljuk a problémát, ami ettől még nem múlik el. Ha mindenki így járna el, akkor pedig csak emberhalál lenne a következmény.
Menekültügyben van józan középút, amely a többségi magyar társadalom számára biztonságot, a menedékkérők számára pedig emberséges megoldást jelent. Ebben a szellemben dolgoztuk ki négy pilléren nyugvó szakpolitikai javaslatunkat, Több emberség, nagyobb biztonság címmel.
Az Együtt azt javasolja, hogy Magyarország az idén 10 ezer, jövőre pedig további 5 ezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan, mert hazánknak szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét.
Mindezért az egymással a gyűlöletben és demagógiában összefogott Fidesszel és Jobbikkal valamint az egyre gyanúsabban viselkedő MSZP-vel szemben az Együtt kedden utcai aláírásgyűjtésbe és szórólapozásba kezd a menekültügy közös, európai megoldása mellett, mert csak a közös fellépés képes elérni a menekültáradat tényleges enyhítését, így jöhet csak létre emberséges menekültpolitika Európában, amely Magyarország és az EU többi tagállama nagyobb biztonságának megteremtését is jelenti.”