Tömegsportokért tevékenykedő civilekről az él a köztudatban – s alighanem a politikusok fejében is –, hogy velük nincs gond, ők nem szólnak bele semmibe, csak kicsit mozogni akarnak és mozgatni másokat. Persze mániákusként mindenről a fizikai mozgás jut eszükbe, de nagyobb baj sose legyen.
Monspart Sarolta tragikus és mégis felemelő sorsú világbajnok tájfutónak például az is eszébe szokott jutni, hogy a futás nagyon sok politikailag kitűzött feladatot összeköt, az egészségügytől kezdve a társadalmi felzárkóztatáson keresztül a boldogságszint növeléséig. Legyen valaki nyugdíjas vagy kisiskolás, a tömegsport ingyen van, a sport mindenkié. Azaz mégsem.
Mivel másik vendégünk meg a kerékpározás megszállottja, ő „csak” a kerékpározás népszerűsítéséért harcol. Hamar kiderül azonban, hogy a kerékpározáshoz megfelelő feltételek kellenek, és hogy az tágabban a közlekedésről is szól. De a futásokat is 1. meg kell szervezni, 2. lehet és kell futópályákat is építeni. Az ember ugyanis úgy működik, hogy ahol kerékpárutat lát, ott maga is kedvet kap, hogy bringára üljön; ahol meg futópályát lát és rajta sok kocogót, ott ő is nekiveselkedik. A pályák megmozdítják az emberek lábát, az egyik ember pedig leutánozza a másikat. Mindez pedig megszállottakat igényel, mert magától nem menne.
Ebben a körkörös folyamatban megszállottak (?) katalizátorok (?) a fenti civil szereplők, és közben – és ez az érdekes – megannyi érdeksérelmet is okozhatnak. Futók miatt lezárják a várost, kerékpárutakat tesznek oda, ahol korábban autók parkoltak stb. Rákérdeztünk az érdekérvényesítési technikáikra, és itt két teljesen eltérő stratégia tűnt fel. Monspart Sarolta a többnyire a személyes ismertségét –hírnevét használja, a kerékpárosok pedig a mozgósítható demonstrálókat.
Érdemes megfigyelni, hogy civilek, amikor nagyon elköteleződnek, szervezeteket hoznak létre, rengeteg időt szánnak életükből a mániájukra, akkor miképp válnak a téma szakértőivé. Monspart a legkülönbözőbb szervezetekben töltött és tölt be vezető pozíciót; a Kerékpáros Klub pedig profi szervezetté alakult, közlekedésmérnököt, kommunikációs szakembert foglalkoztat. A lobbierő nem egyszerűen csak a nyers erőből és a korábbi világbajnoki népszerűségből, hanem szakmai anyagok gyakori előállításából adódik. Áronék kisvárosoknak készítenek közlekedéstervet, ha szereznek rá megbízást, és döngetik az ajtót, ha pl. a Lánchídról van szó. Sarolta edzésterveket készít, nőket és nyugdíjasokat képvisel, mikor épp hol találja az élet.
Az ő sokszínű tevékenységüket látva merül fel az a kérdés, hogy a sikerességnek, azaz a megszállottsággal kapcsolatos lobbizás eredményességének van-e valami köze ahhoz, hogy valaki több szervezetben is központi szereplő. Erre a vendégeink nem tudtak válaszolni, mert ez egy szociológiai kérdés, ők meg inkább a gyakorlati cselekvéssel foglalkoznak. Meg kellene vizsgálni a sok, egymástól eltérő helyen mozgolódókat a csak egy helyen lévőkkel, és azt a kérdést feltenni, hogy sikerességük közt van-e különbség.
De ilyen kutatások szerencsére már léteznek, és tudjuk, hogy valóban így van. A civil szervezetek ugyanis nem csupán önálló arculattal rendelkező csoportok, melyek más erőt képviselnek, mintha pusztán összeadnánk a bennük lévő tagokat, de egyúttal egyénekből is állnak. Ez a nem túl bonyolult felfedezés viszont a hálózatkutatókat arra sarkallta, hogy az egyének kapcsolatait szedjék össze. A helyzet az, hogy aki több csoport tagja, az könnyebben talál segítségre és támogatásra a keresztkapcsolatai által. A gyenge kötések csodákra képesek, ehhez viszont érdemes hiperaktívnak lenni és több helyen forgolódni. Ugyanide jutunk, ha társadalmi tőkének tekintjük az előbbi erényeket: a kölcsönösségen alapuló kapcsolatokat s a bizalmat erősítő hálózatokat.
A civil társadalmak struktúrája lehet olyan, hogy valaki szektaszerűen csak egy helyhez kötődik, de lehet olyan is – és ez a nyugati demokráciák sikerének egyik titka –, hogy az egyéneknek több civil szervezeti tagságuk is van. Ez szinte egészen elképzelhetetlennek tűnik egy magyar szemüvegen keresztül nézve, de ha kíváncsiak vagyunk a sikerességre, ugyanazt az eredményt kapjuk, mint ami a nyugati. Bár Halász Áron például nem szereti összemosni az Átlátszónál betöltött tevékenységét a kerékpárosokéval, de valójában már két nagyon hatékony hálózat tagja, Monspart egyesületi funkcióit pedig itt most fel se sorolnánk.
A másik kérdés, ami foglalkoztatott a Civil Világ két új vendégével kapcsolatban, hogy miképp birkóznak meg azzal a szokásos váddal, amit minden civillel szemben meg lehet fogalmazni, nevezetesen, hogy „téged, barátom, meg ki kérdezett?”. Honnan a legitimitás? Hiszen nem demokratikusan megválasztottak, csak érdekcsoportok. Erre a nehéz kérdésre, azt hiszem, még más vendégeinknél is vissza kell térnünk.
Zsolt Péter
Méltányosság Politikaelemező Központ
