Nemzeti gyásznap – így emlékezik Orbán Viktor a hősökre (FOTÓ)
November 4-ét a kormány 2013-ban hivatalosan is nemzeti gyásznappá nyilvánította.
A könyörtelenség, embertelenség, kegyetlenség tehát mégis legyőzte a dicsőséges és igazságos uralkodó jóságát és szelídségét – vagy pedig becsapják, és nem is tud az egész ítéletről, miért is kellene tudnia róla.
„A könyörtelenség, embertelenség, kegyetlenség tehát mégis legyőzte a dicsőséges és igazságos uralkodó jóságát és szelídségét – vagy pedig becsapják, és nem is tud az egész ítéletről, miért is kellene tudnia róla. Az ő szándéka az volt, hogy minden megtévedt, a korábbi kormányok ügyetlensége vagy inkább rosszindulata miatt szántszándékkal tévútra vezetett hűséges alattvalójának és szolgájának rangra való tekintet nélkül kegyelmet ad…
De akkor miért kell ítéletet hozni, ítéletet hirdetni, miért kell sok derék, tisztességes ember becsületét meggyalázni, nevüket örök időkre megbélyegezni? Az utóbb megadott amnesztia nem fogja meg nem történtté tenni a sok szerencsétlen családot sújtó megszégyenülést. – Nyomasztja vagy nyomasztani fogja számos így megszégyenített becsületes ember nevét és további meggyalázott, bemocskolt életét. Családom van, tartanom kell magamat, mert másféle kötelességeim parancsolják, de becsületes, megköpdösödött nevemet nem tudom és nem akarom tovább viselni mindenki szeme láttára, cégérként, sírban fekvő szüleim szégyenére. – Legyenek ők az utolsók, akik a mindeddig szeplőtelen Schweidel névvel szálltak a sírba. Sohasem jutott eddig eszembe (bár sokszor megpróbáltak rábeszélni), hogy becsületes nevemet megváltoztassam. De most, hogy bemocskolták, nem akarom továbbra is megtartani, az első alkalmat megragadom, hogy megváltoztassam.
Nem kételkedem benne, hogy ma halálra fognak ítélni (még az is lehet, hogy kötél általira), de harmincöt évi szolgálatomra való különös tekintettel tízévi várfogságra fogják módosítani. De erről még később.
Az ítélethirdetés után
Ahogy gondoltam! Halálra ítélve lőpor és golyó által. Mindezt előre láttam, és ezért a legkevésbé sem lepett meg. – Itt ülök tehát a kinyitott szobában, egy tizedes és négy ember őrködik mellettem a szobában, társaságom tehát van – felhasználom az időt, mielőtt a kíváncsiak megbámulnának, hogy rendbe szedjem a dolgaimat megírtam a végrendeletemet, még egy nyilatkozatot, és az elszámolásomat, mindezt két tanúval alá is iratom.
Rögtön ezután eljött, hozzám kedves Berti fiam és Csunkó, mert már eljutott hozzájuk kivégzésünk híre. Mivel csak egyesével eresztették be őket, Bertit visszaküldtem, és először Csunkót fogadtam. – Adalbert fiamat minden dolgomról kellőképpen tájékoztattam, és ha a bölcs gondviselésnek úgy tetszik, hogy kiszólítson ebből a világból, minden földi dolgom rendben van; mivel az elszámolás háromszáznegyven passiva, ennyi adósságot hagyok hátra. – Milyen jó volna, ha a beszolgáltatott kilencszázhatvankét forintról is rendelkezhetnék. – Haynau tehát megerősítette ítéletünket. – Isten fizessen meg neki érte.
Egy fiatal minorita papot küldtek hozzám, aki igazán értelmes ember és érdemdús pap; megbízták, hogy holnap reggel jöjjön el hozzám, és lásson el a szentségekkel.
Valóban ne adnának kegyelmet nekünk? Az utolsó pillanatig olyan reménykedve bizakodom, hogy nem is tudom magam átengedni a halál gondolatának.
Adalbert fiam egész délután nálam volt, és ez a látvány elszomorít; a kedves, derék fiú adta át nekem szeretteim, drágáim utolsó szíves üzenetét.
Zárom ezeket a sorokat, és remélem, hogy október 6-án örvendetesebb érzésekről számolhatok majd be. Ezt a három ív papírt, amelyen hűségesen megírtam aradi fogságomat, adják át feleségemnek, Domicának, ha bele nem pusztul bánatába.”