„Nagyimrés-raineres narratíva nem kell!”

„Képzeljétek, drágáim, hogy jártam ma! Reggel 9.30-kor az MR I Kossuth Rádió, a Nemzeti Főadó egyik kedves munkatársa, régi-régi jó ismerősöm egyébként, készített velem egy interjút 1956. november 4-éről, a f.év. november 4-i műsor számára. A felvétel egészen jól sikerült, a riporter derűs lélekkel távozott 10 óra körül, s magam is így folytattam napomat.

Alig másfél óra múlva telefon, a vonalvégen a riporter.

- Hiába dolgoztunk - azt mondja.

- Nem hallható a felvétel? - kérdezem én.

- Á! A felvétel kiváló minőségű...

- Akkor mi a baj?

- Az, hogy mondtam a (fő?)szerkesztőmnek, hogy megcsináltam az interjút 4-ére veled. Erre ő [a fő!] így: »Hát az nekünk nem kell!! Nagyimrés-raineres narratíva nem kell!!!«

Fényre derűltem, mint a Haza...

És miután meggyőztem (nagy nehezen!), hogy neki nem kell emiatt elnézést kérni tőlem, még derűsebb lélekkel folytattam napomat. Mit akarhatok, ennél többet? A társaság nem rossz! Narratíva lettem! Listára kerültem - ha csak informálisra is - és még csak nem is a proskribálandókéra! Szóval csak így tovább a Nemzet Rendszereiben, derűs nemzeti ünnepeket, jó narratívát, jó éjszakát a b. hallgatóságnak!”