Európa háborúban áll

2015. október 19. 07:16

Vajon mi késztette Földit arra, hogy enyhén feminin beszédstílusát ilyen macsó dumával feledtesse? Miért véli úgy, hogy az Orbán-féle férfitársadalom az egyetlen, amely megvédheti Európát?

2015. október 19. 07:16
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Hát jó, mindenkinek jogában áll szinte bármit nyilatkozni, és az is teljesen érthető, hogy egyre nehezebb átlépni az ingerküszöböt, oly magasra helyezte azt a Fidesz kommunikációja. Márpedig az önmagával szemben igényes nyilatkozó igyekszik meghaladni az eddigi sztereotípiákat és olyat mondani, amivel képes meghökkenteni a hallgatóit, olvasóit. Látjuk ezt a versenyt, amely verseny persze nem a hiteles tájékoztatásról szól, sokkal inkább a figyelemkeltésről. Soroljuk akkor ide Földi László – mert róla van szó – új szólamát; azt valóban nem mondta még senki, hogy Európa háborúban áll. Hogy mi késztette erre a máskor sokkal igényesebben fogalmazó kémelhárítót, nem tudom, ha csak az nem, hogy Orbán rendszerében mindenki szem a láncban. Vagyis: ha szolgálni szeretne, akkor kellően innovatívnak is kell lennie. Már nem állhat elő azzal, hogy terroristák rohanják le Magyarországot a menekültek közé vegyülve, nem mondhatja, hogy fertőzőek a migránsok, nem beszélhet arról, hogy bűnözők – ezek már mind lejárt lemezek, legfeljebb a redundancia miatt szükséges ismételgetni őket. Erősebb kifejezésre van szükség, és ha ez az erősebb kifejezés egy igazi kém-szakértő szájából hangzik el, akkor máris hitelesebbnek tűnik. Szóval, ha Földi mondja, hogy háborúban áll Európa, azt az emberek el is hiszik. Az meg már végképp hihető, ha egy ilyen szerény férfiú arról is beszél, hogy ez a háború most vesztésre áll, mert egy nő, történetesen Angela Merkel a tábornoka, és nő még soha a történelemben nem nyert háborút. Ami persze tényszerűen is ostobaság, de vajon mi késztette Földit arra, hogy enyhén feminin beszédstílusát ilyen macsó dumával feledtesse? Miért véli úgy, hogy az Orbán-féle férfitársadalom az egyetlen, amely megvédheti Európát?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2015. október 19. 14:35
Ja, egy kis ajándék a muzikálisabbaknak, a Rammstein 2004-es látnoki "Amerika" c. száma: Refrain: We're all living in America, America is wunderbar. We're all living in America, Amerika, Amerika. Wenn getanzt wird, will ich führen, auch wenn ihr euch alleine dreht, lasst euch ein wenig kontrollieren, Ich zeige euch wie's richtig geht. Wir bilden einen lieben Reigen, die Freiheit spielt auf allen Geigen, Musik kommt aus dem Weißen Haus, Und vor Paris steht Mickey Maus. We're all living in America... Ich kenne Schritte, die sehr nützen, und werde euch vor Fehltritt schützen, und wer nicht tanzen will am Schluss, weiß noch nicht, dass er tanzen muss! Wir bilden einen lieben Reigen, ich werde Euch die Richtung zeigen, nach Afrika kommt Santa Claus, und vor Paris steht Mickey Maus. Refrain: We're all living in America, America is wunderbar. We're all living in America, Amerika, Amerika. We're all living in America, Coca-Cola, Wonderbra, We're all living in America, Amerika, Amerika. This is not a love song, this is not a love song. I don't sing my mother tongue, No, this is not a love song. We're all living in America, Amerika is wunderbar. We're all living in America, Amerika, Amerika. We're all living in America, Coca-Cola, sometimes WAR, We're all living in America, Amerika, Amerika. Az angolra szorulók az http://german.about.com/library/blmus_rammst04.htm linken megtalálják az öngól fordítást .... TESSÉK TANULMÁNYOZNI, MINDEN BENNE VAN !!!
Sárközi Miskulancia
2015. október 19. 14:15
Hát, izé... ha Földi Lászlónak feminin a beszédstílusa, akkor mit szóljunk Németh Péteréhez... Most áruljam el, hogy az övé meg engem mindig egy alkesz hajléktalan erőszakos húgyszagú kéregetőére emlékeztet?
Tündér_Lala
2015. október 19. 12:40
Csak szólok: Németh nem ennyire ostoba, hanem aljas. Nem hiszem, hogy be tudná, hogy egy vezető megítélése nem attól fogg, hogy nő vagy férfi, hanem attól, hogy mennyire képviseli jól a rá bízott közössség - hivatalosan Németország, nem hivatalosan az EU érdekeit - és emiatt van közünk hozzá, hogy mit tesz. Az aljasság pedig abban áll, hogy megpróbálja a vér primitiv femministákat manipulálni és nem az érdemi kérdésről beszélni.
Box Hill
2015. október 19. 12:32
Európa régen háborúban áll. Az első és a második világháborút, amely voltaképpen egy, európai testvérháborúnak is fel lehet fogni. De fel lehet fogni Európán kívüli erők európa ellenes háborújának is. a NATO és a Varsói Szerződés szembenállása egy további vetülete volt ennek a háborúnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!