„Fekete országot álmodtam én, ahol minden fekete lett, csontig, velőig hat át a rémület – hogyha a szomszéd háza felgyullad, a lakosság fele odaül a tűzhöz melegedni, és nem hívja a 105-öt – ha nincs tudatos és fentről is támogatott traumafeldolgozás és elszámolás; ha mindig másra mutogatunk; ha a lakosság fele még mindig egy kilencvenöt évvel ezelőtti országhatár-csorbításon fröcsög, mert ha kicsi a pöcsöd, legalább a verdád legyen óriási – ha nem vállalom a felelősséget saját magamért; ha az apák bűnéért még mindig kussban lakolok – hányan gondolják halálosan komolyan, hogy a terroristák által megszállt apaországokból az életükért menekülő szülöttek születésük földrajzi okán eredendően bűnösök, hogy miért elfogadható, sőt pozitív a mondat, hogy nem politizálok – miért szimpátia alapján választunk kiskirályokat; milyen fórumon kell ahhoz felszólalni, hogy eredménye is legyen? A saját faszán búsuló mitől lesz saját szavát hallató?
Köpök rá, hogy meddig ér a takaró, nyújtózkodj ki alóla, vidd le a Keletibe, és ha nem tudod, hogy nem esznek disznóhúst, nézz utána, szeretik-e, és ha valaki cigányozik vagy zsidózik a buszon, ne a fészbukon pampogj utána, bár az is fontos, tudom, hanem állj fel és szólj akkor is, ha nem követ senki, statuálj példát.”