Költő az utcán

2015. október 10. 13:41

L. Simon László a funkcióját tekintve költő-államtitkár. Noha Lázár nemrég fokozta le, sőt a miniszterelnök kegyeiből is kiesett a hazudozásai miatt, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

2015. október 10. 13:41
Megyesi Gusztáv
Népszabadság

Vádat emeltek egy fiatal költő ellen, aki Pécs belvárosában gépkocsikat rongált meg erős felindultságában. A Bama.hu beszámolója szerint a fiatalember tavaly novemberben még egyetemistaként kiállt az utcára, hogy a saját verseit árulja, mivel azonban senki nem vásárolt tőle, »ingerült állapotba került«, és tizennégy autót karcolt össze,mintegy két és fél millió forintos kárt okozva. (…)

Mindezzel nem azt akarjuk állítani, hogy nem érdemes egyetemistaként verset írni éjszakánként; hiszen régen sem feltétlenül utcai versárusítással lett költő a költő. Csupán felhívnánk a figyelmet arra, hogy a költői érvényesülésnek számos más útja is van. Az egyik hírösszeállításban éppen a pécsi egyetemista esete alatt jelent meg Vári Györgynek a Népszabadságban jegyzett cikke egy másik, immáron a többiek fölé magasodó költőről.

Eszerint »csendben dúl a mutyi L. Simon régi ismerőseinél, az általa bejegyzett alapítvány ugyanúgy juttatott bő 16 millió forintnyi közpénzt a régi ismerősöknek«, mint régen. Mint tudjuk, L. Simon László a funkcióját tekintve költő-államtitkár, mégpedig az elhivatott fajtából. Értve ezen, hogy noha Lázár miniszter nemrég fokozta le gyanús meggazdagodására hivatkozva, sőt a miniszterelnök kegyeiből is kiesett a hazudozásai miatt, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. október 11. 16:06
..meg a régi Élet és irodalomra is..
tevevanegypupu
2015. október 11. 16:06
Én még emlékszem ám a maga régi írásaira is..
Peter8811
2015. október 11. 11:29
Iszákos az utcán.
Peter8811
2015. október 11. 07:05
Jó ez a meggyes, eszembe nem jutna mennyivel jobb ez a kormány mint az övéké volt, ha nem propagálná.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!