Keresztény kurzus

„Meglepően sok lett hirtelen a kereszténység-szakértő. Különös ismertetőjegyük, hogy többségük nem keresztény, nem is szereti túlzottan sem a kereszténységet, sem a keresztényeket, ám azonnal a Tanítóhivatal helyébe lép, ha valamiféle visszásságot lát a keresztények viselkedésében. (…)

Tartsunk akkor keresztény kisokost kezdőknek. Az ugyancsak e szakértők által számtalanszor félreértett pápai tévedhetetlenség szabálya csak a hit és erkölcs dolgaira vonatkozik. Tehát: ha a pápa ex cathedra kijelent valamit a Szentháromságról, azt a katolikus hívőnek valóban el kell fogadnia. (Más kérdés, hogy az egyházfő támasza minden értelmezésnél a Szentírás és a Szenthagyomány, így olyan nagyon forradalmi események ritkán történnek, de ez most messzire vezetne.) Azonban a pápa közéleti, pop-kulturális, gasztronómiai és egyéb megnyilatkozásainak elfogadása nem kötelező a katolikus hívőre nézve. Magyarul, a pápa menekült-ügyben, klímaváltozásban és hasonlókban történő megnyilvánulásai nem dogmatikai kérdések, ezért a hívő nyugodtan állíthatja ezekben akár homlokegyenest az ellenkezőjét is, anélkül, hogy ezzel megfosztaná magát a katolikus címkétől. A katolikus vallás, fájdalom, nem olyan, mint a liberális-demokrata vallás, amelyben tűzzel-vassal irtják azokat a véleményeket, melyek szembemennek a liberális-demokraták, humanisták vallásának dogmáival. Egy mezei katolikus támogathatja a halálbüntetést (de nem az abortuszt!) akkor is, ha a pápa közéleti megnyilvánulásaiban épp ellenzi azt, és támogathat egy háborút is, ha azt igazságosnak ítéli (szakértőinknek ajánlott olvasmány Szent Ágoston). Bár ez a politikailag korrekt vallás véleményterroristáinak furcsának tűnhet, de az egyházban nincs mindenre kiterjedő konformitás-kényszer, és nem nyilvánítják eretneknek azt, aki akár lényeges, de nem hit-és erkölcsi kérdésekben nem ért egyet az egyházfővel. Attól, mert a pápa a marhasültet szereti, a mezei hívő szeretheti inkább a csülköt. Egy magyar püspök kifejezheti egyet nem értését a Szentatyával, anélkül, hogy ezzel megszűnne kereszténynek lenni. (…)

Ami pedig a mások megsegítését illeti: a keresztény univerzalizmus nem keverendő össze a józan ész-mentes agymenéssel. A kereszténység leginkább azt szorgalmazza, hogy a hozzánk legközelebb lévőn segítsünk először: családunkon, barátainkon, ismerőseinken, nemzetünkön, és majd csak utána mindenki máson. Ahogy zuhanás esetén a repülőgépen is először magunknak kell föltennünk a maszkot, ha segíteni akarunk a mellettünk ülőn. Ugyancsak nem elvárás egy kereszténnyel szemben, hogy ész nélkül »segítsen« mindenkin, és hogy eszébe ne jusson mérlegelni. Nyugodtan fölteheti magának a kérdést, hogy vajon tényleg menekültek-e azok, akik annak mondják magukat? És vajon ők mennyire gondolkodnak toleránsan épp a keresztényekről?

A kereszténység sehol sem tanítja, hogy hitünk arra kötelez minket, hogy szabaduljunk meg a józan eszünktől. Az a liberális-demokrata vallás alaptétele.”