Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

A jobbikos riporter tehát „egészen véletlenül” pont a magyar szélsőjobb második (?) hazájában készül letelepedni.
„Szürreális sajtóinformációk szerint László Petra, a jobbikos TV menekültverő ex-riportere arra készül, hogy – miután beperelte a Facebookot és a megrúgott menekültet – Oroszországba költözzön. A jobbikos riporter tehát „egészen véletlenül” pont a magyar szélsőjobb második(?) hazájában készül letelepedni.
Nehéz olyan momentumot találni a Jobbik munkásságában, ami ne kötné a pártot ezer szállal Oroszországhoz: korábban a Jobbik politikusai segédkeztek a Krím annektálásában választási biztosként, mára pedig a párt EP-képviselője orosz kém hírében áll Európában. A szélsőjobboldali párt mögötti támogatásokkal kapcsolatban már régóta orosz pénzekről hallani, amit nem cáfoltak eddig a párt a hiányos, megkésve leadott, és sok esetben hiteltelen pénzügyi beszámolói sem. László Petra esetéből most úgy tűnik, hogy Moszkva már nem csak az atyáskodó mecénást, hanem az otthon melegét is jelentheti a szélsőjobboldal számára.
A Demokratikus Koalíció tudni szeretné, hogy Vona Gábor vagy esetleg más jobbikos politikus áll-e László Petra Oroszországba költözése mögött? A DK szerint szoros lehet a barátság a Jobbik és Oroszország között, ha már a párt vállalhatatlanná vált riportere is az orosz medve melengető ölelésére vágyik.”