Trumpot és Melonit másolná a román széljobb vezére
Az AUR-os George Simion trumpista pártnak tartja mozgalmát.
A politikából kihalt az egzisztenciális, az emberi. A politika korlátolt bürokraták döntésképtelenségben és csapkodásban nyilvánul meg.
„Az európai »szellemnek« mindig kell egy antiliberális, antiindividualista kihívás, hogy összekapja magát, miután korrumpálta a megelőző egy-két-három évtizedét.
Az összecsapás az oroszokkal, ha nem is lesz belőle komoly, elhúzódó konfliktus, ugyanezt a funkciót tölti be – ha szerencsénk van. Putyin nyilván túl akar élni egy versenyképtelen ország élén, ugyanezt akarja Orbán – és ezért megtesznek mindent a Nyugat lejáratása, erkölcsi meggyengítése, és összeveszejtése érdekében, de ezt csak azzal a Nyugattal tudják eljátszani, amelyik eleve magától gyengül. Nem gazdaságilag (nyilván összehasonlíthatatlanul sikeresebb régióról beszélnünk, mint Oroszország vagy, ami azt illeti, Magyarország), hanem a posztmateriális értékek konszenzusáról. Gondoljunk bele, hogy is beszélhetnénk konszenzusról, amikor Európa vezetőinek fogalmuk sincs, milyen fellépést követel tőlük a migráns ügyben Európa védelme. Nem tudják, mit értsenek liberalizmus alatt. Vagy konzervativizmus alatt, ami azt illeti. Nem szembesülnek a liberális demokráciák kulturális korlátaival se befele, se kifele, ugyanakkor hagyják elporladni az alapvetően erkölcsi alapú hagyományt. A politika számukra intézkedés, szabályozás, technika, jogalkotás, szakértés (ráadásul inkompetens szakértés). Nem tudják, hogyan kezeljék az etnicista-vallási kihívásokat, a korporatív és állami összefonódásokat (pl. a VW-csalás ügyében, mielőtt még nem lett botrány), vagy magát az EU-projektet – akármit, ami szorosan vett politikai. A politikából kihalt az egzisztenciális, az emberi. Kihalt belőle az ember, akár a cselekvő, akár a meghatározó stakeholder (érdekelt, »ügyfél«) szintjén. A politika pótszere pedig korlátolt bürokraták döntésképtelenségben és csapkodásban nyilvánul meg. Mindig azon vannak, hogy lekicsinyeljék és/vagy szőnyeg alá söpörjék az emberit mint meghaladandót, és amikor az rendre előbukkan, a Nyugat rendre válságba kerül. (...)
Az államok erősödése mindig az individualizmus gyengeségére világít rá. Orbán erősebb, autoriter állama az európainál még erőtlenebb magyar individualizmus terméke, de Orbán Európával szembeni kritikája is csak azért állhatja meg a helyét, mert az európai individualizmus is lejtőre került az utóbbi évtizedekben. És a rombolás, amit az egoizmus végez a lelkekben még annak a szájából is megfontolandó diagnózisként hangzik, akinél senki sem alapoz jobban az individualizmus erőtlenségére. Röviden: amikor a Nyugatot bírálja, valójában az individualizmus gyengeségeit bírálja a jelenségek szintjén, de ahelyett, hogy az individualizmust visszahelyezné a jogaiba, a bírálatot az államok (tovább)erősítésének projektjeként adja el (állam = nemzetiszocializmus + szabályozás, bár a nemzetiszocializmus helyett pontosabb volna átfogóan identitásszocializmusokról beszélni). Félreértelmezi a jelenséget, hogy veszélyes gyógyírt adjon ellene. És a nyugatos tábor (itthon és külföldön is) – önismerete és megfelelő diagnózis híján – csak tátog.”