„A prágai bársonyos forradalom 1989 őszén örömujjongások közepette takarította el a keleti blokk egyik legostobább kommunista rendszerét, és tömegmozgalom vetett véget a bukaresti, valamint a szófiai kommunista vezetés uralmának is. Ezzel szemben a magyar átmenet mögött nem állt milliós taglétszámú szakszervezet vagy százezres tüntetések sorozata. Budapesten nem volt forradalom, se bársonyos, se másmilyen, a legnépszerűbb politikusok 1989-ben és még nagyon sokáig az egykori reformkommunisták maradtak. Párizsban, Rómában és még Berlinben is népünnepély fogadta a választások eredményét, de Budapest néma maradt az első szabad választások idején.
Sokan leírták már, így lassan közhelyszámba megy: a magyar átmenet legfőbb mozgatóereje nem a szabadság iránti vágy volt, hanem az az elképzelés, hogy hamar, nagyon hamar úgy élhetünk, ahogy Ausztriában vagy Németországban élnek, és mindezért alig kell tennünk valamit. S mivel honfitársaink mindennek a megoldását a kormánytól várták, a feltoluló problémákat könnyű volt a »tanárok kormányának« nyakába varrni. A hivatalba lépő új kormány eleinte értetlenséggel, majd egyre növekvő ellenszenvvel találkozott. A kormányfő olyan volt, mint aki a történelemkönyvekből lépett elő egy, a történelmi folytonosságát elveszített társadalomban; bonyolult és addig sose hallott dolgokról bonyolult módon beszélt. Könnyű volt rásütni, hogy nem a jövővel, hanem a múlttal foglalkozik. A miniszterekre hamar ráfogták, hogy semmihez sem értenek – hiszen a szürkeállomány mind az ellenzékben ült –, míg a parlamentben véget nem érő viták folytak olyan kérdésekről, amelyeket az emberek nem értettek, s főleg az általuk egyedül fontosnak tartott jóléti kérdésekkel láthatóan semmilyen kapcsolatban sem voltak. Így tömegmegmozdulásra sem a kommunisták, hanem az első szabadon választott kormány ellen került sor, 1990 október utolsó napjaiban: ez volt a »taxisblokád«.
Az eseményeket kiváltó közvetlen előzmény a közelgő üzemanyag-áremelés kormányzati tagadása, majd az áremelés kormányzati bejelentése volt. A mai üzemanyagárak mellett felfoghatatlannak tűnik az indulat, amit az akkori áremelés váltott ki. Ezen a hétvégén 350 Ft egy liter 95-ös ólmozatlan benzin, és az üzemanyagok ára folyamatosan változik, az utóbbi időben leginkább csak felfelé. Akkor 65 százalékkal, 36-ról 61 forintra emelkedett az ólommentes ára.
Az alig négy hónapos demokratikus rendszer, s persze az új kormány felett a baljós fellegek már szeptemberben megmutatkoztak. Szeptember utolsó vasárnapján az önkormányzati választások első fordulója érvénytelen lett, mert a választásra jogosultak kevesebb, mint 50 százaléka jelent meg. Vagyis az első szabad, általános és titkos választójog mellett lezajlott, az egész magyar állam területére kiterjedő helyhatósági választásokat érdektelenség, közöny övezte. (Ilyen általános parlamenti választások, igaz a Vörös Hadsereg fegyvereinek árnyékában, 1945 novemberében voltak utoljára, s pár héttel előtte volt Budapesten helyhatósági választás is. Az akkori FKGP mindkettőt megnyerte.) A helyhatósági választások második fordulója (lényegében a megismételt első forduló) már a kormánypártok összeomlását, az SZDSZ határozott fölényét és a Fidesz jelentős megerősödését eredményezte mindazokban az önkormányzatokban, ahol a szavazatokat pártlistákra és pártok egyéni (kerületi) jelöltjeire adták le. (A kistelepüléseken akkor sem igazán léteztek pártok, az ottani képviselők, polgármesterek helyi független emberek voltak, sok esetben, de nyilván nem mindenütt a régi tanácselnökök. A helyzet azóta sem sokat változott.)
Az pedig a már akkor is a lehetetlen magyar viszonyokat mutatta, hogy a választásokon győztes SZDSZ erős emberei épp a választási siker másnapján távolították el frakcióvezetői tisztségéből a kormánnyal és a kormányfővel szemben egy parlamentáris rendszerben szokásos módon kritikus, de nem ellenséges viszonyt ápoló Tölgyessy Pétert.