Még egyszer Merkelék csapdájáról

2015. szeptember 15. 17:12

Úgy tűnik, Tallián Miklós nem tudja felfogni, milyen léptékű csapdába menetelt bele Merkel és Gabriel a németországi határtalan befogadás politikájával.

2015. szeptember 15. 17:12
Rajcsányi Gellért
konzervatívanarchista

Tallián Miklós olyan komoly és vitaképes ember, hogy nem tudom a kinyilatkoztatásait reblogolni. Letiltott, asszem. Felnőtt, polgári hozzáállás! Írok akkor így.

Azt írja: „Amikor már tényleg azt hiszem, nem lehet lejjebb, akkor jön bazmeg Rajcsányi Gellért a Mandinerből, és kijelenti, hogy Angela Merkel megbukott, mint Gyurcsány, és le kellene vonnia a következtetéseket.Most azon kívül, hogy ez első rendben mennyire röhejes, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy Pogátsa Zolika is milyen bőszen mondta, hogy Ciprasz választási győzelmével a Trojka megbukott, és Merkelnek le kellene vonnia a következtetéseket”.

Itt üzenem neki: úgy tűnik, nem tudod felfogni, milyen léptékű csapdába menetelt bele Merkel és Gabriel azzal, hogy előbb rózsaszín ködben lubickolva bejelentik, hogy nincs felső határa a befogadásnak, jöhetnek százezrek, félmilliók vagy még annál is többen évente, majd alig pár napra a határtalan befogadásból a rendszer pár tízezer fő miatti bedugulása és a határok újbóli ellenőrzésének bevezetése lesz.

Merkel évtizedes kancellári pályafutásának legnagyobb léptékű és leggyorsabb kudarca ez. A történet pedig még nem ér itt véget, hiszen 1. úton vannak és útra készülnek azok a további százezrek (milliók), akik az elmúlt alig néhány hét hurráoptimista német nyilatkozatai bátorítottak az elindulásra 2. Németországban is jön az ősz, a tél meg a jövő év, és meg lehet majd nézni, mikor mennyi migránsnak lesz elege a sátortáborokban, kiszuperált kaszárnyákban és egyéb szuper helyeken való tétlen üldögélésből. 3. Mikor lesz ugyanebből elege az adófizető, dolgozó német állampolgárok döntő többségének. És mikor fog ugyanez politikai változásokhoz is vezetni.

És ennek az égadta világon semmi köze a görög válsághoz, amiben, meg is írtam, el is mondtam elégszer, a görög fél volt hagyományosan és aktuálisan is a nagyobb hunyó.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Géká
2015. szeptember 16. 14:58
azt meg ne higgyük már el , hogy valóban Merkel szavai miatt indultak el milliók. Magunkból és a saját információs szokásainkból indulunk ki. ezen az alapon akik mem indultak el a kijelentés visszavonásáig (máshogy kozmetikázásáig) abban a pár napban, azok ugyanúgy olvasták azt is, hogy még sem így gondolta Merkel. Mégsem maradtak Törökországban. Jó hogy van egy ilyen forgatókönyv, hogy merkel mondott valamit és 1 milliárd ember elindult, mert mindegyik egész nap a ZDFet nézi meg híradót néz, és ezt politikai szinten lehet is rizsázni a németek felé, hogy valami nyomást gyakoroljunk, de ne már komolyan elhiszi valaki, hogy ez így is van?
Géká
2015. szeptember 16. 14:54
németek nem járnak ezzel rosszul. Most mindenki, aki attól félt, hogy a németek a sarkukra állnak és keményebb szerepet játszanak a kontinensen és ez ellen ágált, meg revolverezte a németeket, az most egyre hangosabban követeli ugyanezt a németektől. beengedtek 600 ezer bevándorlót, aminek a hetven százalékát kidobják elutasítással, a maradék felét szétszórják kvótákkal, a maradékból is mennek svédekhez, dánokhoz, a legjavát megtartják (orvosokat, mérnököket, képzettebbeket. Fogadok, hogy ott nem lesz olyan hülye senki, hogy hangosan kimondja, hogy keresztényeket előnyben részesítik, hanem simán csak sunyiban ezt is megteszik. Végeredményben mi fogunk meg szlovákok, meg csehek, meg folaszok, meg osztrákok, lengyelek, horvátok, hollandok, dánok, svédek. etc könyörögni, hogy legyen már keményebb, karcosabb, vezetőbb Németország.
szamárfül
2015. szeptember 16. 11:06
azoknak a kerekasztalbeszélgetéseknek lenne értelme, amin az egymást letiltó, verbalice egymást inzultáló szógyárosok vesznek részt :P Ergé vs Tallián! meg sokan mások - kiket kéne még összeültetni?
Dras
2015. szeptember 16. 10:53
Csapda? Igen! A következők miatt: 1541. augusztus 29. | Szulejmán szultán csellel elfoglalja Buda várát Egy történelmi párhuzamra szeretnék utalni, mikor Buda várának az oszmán török általi elfoglalásának, az elmúlt hónapbeli 474. évfordulójára emlékeztetek. Ez a muzulmán trükk, most válik Európai léptékűvé, csak talán mi már átéltük, tanultunk belőle, de akiket akkor megvédtünk, azok még „humánus ködben”, képmutatóan s eszetlenül vitatják, a saját gazdasági érdekeik miatt. Hát ím a történet...: 1541. augusztus 29-én foglalták el Buda várát I. Szulejmán oszmán szultán (ur. 1520-1566) hadai, aminek eredményeként a Magyar Királyság területe tartósan három részre szakadt, és másfél évszázadra a Habsburg-török nagyhatalmi vetélkedés színterévé vált. Szulejmán augusztus 28-án üzenetet küldött óbudai táborából az özvegy királynénak, melyben személyes találkozóra invitálta őt. Jagelló Izabella félt attól, hogy a szultán Konstantinápolyba viteti majd, ám nem sok választása maradt: másnap a János-párti főméltóságokkal és a csecsemő János Zsigmonddal együtt tiszteletét tette a török táborban, ahonnan már egy másik Budára térhetett vissza. Történt ugyanis, hogy a látogatás alatt Szulejmán janicsárjai – azzal az indokkal, hogy szeretnék megcsodálni a királyi székvárost – észrevétlenül beszivárogtak a kapukon, majd a stratégiai jelentőségű bástyák és falszakaszok birtokba vétele után hatalmukba kerítették a várat. A törökök rövid küzdelem után lefegyverezték az őröket, majd kitűzték a lófarkas zászlót, így a szultántól távozó magyar előkelők megdöbbenten konstatálhatták, hogy Budavár, mely von Roggendorf seregénél nagyobb haderővel szemben is sikerrel dacolhatott volna, gyakorlatilag komoly erőfeszítés nélkül Szulejmán kezére került. E történet azért is következhetett be, mert az Osztrák Habsburgok idős hadvezére, Von Roggendorf augusztus közepéig körülzárva tartotta Budát, majd augusztus 20-án éhező seregével egy végső rohamra is kísérletet tett, ám a török-tatár csapatok és a Budáról kitörő magyarok ellen döntő vereséget szenvedett. Von Roggendorf a birodalmi had roncsaival hamarosan visszavonult Komáromba, így Szulejmán szultán augusztus 26-án megérkező főerői már nem vehettek részt a küzdelemben. Nékem Tőkéczki László docens úr anno, azt tanította, hogy a történelem egy spirális folyamat, ami ciklikusan egy másik szinten, de megismétli önmagát.....!!!!! Már lehet félreverni a harangokat a ma még működő templomokban (hisz holnaptól lehet, hogy a bevándorlók érzékenységét, hogy ne sértsük, alkalmazkodnunk kell és még harangozni sem lehet....), a látogatás elkezdődött, eljött az idő.........!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!