Korlátozni kezdik a menekültek támogatását Németországban
Háborog a német társadalom a kiadások láttán.
A probléma alapvetően játékelméleti jellegű: a baloldal akkora tétet – energiát, figyelmet és időt – tett már fel a „humanizmus vagy fasizmus?” dilemmájára, hogy képtelen eldobni a kezében lévő értéktelen lapokat.
„A kormány hónapokkal ezelőtt elővezetett egy gyűlöletkeltő célú plakátkampányt és konzultációt olyan bevándorlókkal szemben, akik akkor már elindultak a Közel-Keletről, de még nem érkeztek meg a magyar határhoz. A hazai társadalom első élménye az egész helyzetről az volt, hogy egyáltalán nincsenek is bevándorlók, van viszont egy aljas, embertelen kormány, amelyik förtelmes stílusban félemlíti meg és hergeli a lakosságot. Még kormánypárti politikusok és jobboldalhoz közel álló értelmiségiek is undorral fordultak el a Gucci-frakció uszító marketingkampányától. Ez az akció is csak egy újabb hazug blöffnek tűnt, amilyen Gyurcsányék elszámoltatása vagy a minőségi televíziózás ígérete volt.
A baloldal úgy érezte, kihúzták a lottószelvényét: itt az újabb internetadó, és az ez elleni népi dühnek ezúttal az élére is állnak. Logikusnak tűnt számukra a kormánypárti uszítással szemben egy naiv, humanista álláspontot elfoglalni. A könyvtárak mélyéről előkerültek az evangéliumokból származó idézetek, a Che Guevara-pólókat és Hugo Boss-öltönyöket Jézus-kitűzőkre és rózsafüzérekre cserélték, a pofátlanabbja még sarut is húzott. A kerítésből vasfüggöny lett, a munkanap végén pedig elégedetten veregették egymás vállát a balos politikusok: győztek, eltiporták a kormányzati kommunikációt.
Aztán megérkeztek a bevándorlók tömegei. Minden megváltozott. Magyarország és az Európai Unió egyaránt súlyos válságba került, amire hirtelen nem voltak, és természetesen továbbra sincsenek könnyű megoldások. A balliberális ellenzék és sajtó ennek ellenére a mai napig úgy viselkedik, mintha egy plakátkampány vagy Orbán morális megítélése volna a menekültválság tétje. Habony és Finkelstein által falnak vezetett katatón szerencsétlenek állnak a fal tövében, megmászni vagy megkerülni nem tudják, megfordulni nem mernek.
A probléma alapvetően játékelméleti jellegű: a baloldal akkora tétet – energiát, figyelmet és időt – tett már fel a »humanizmus vagy fasizmus?« dilemmájára, hogy képtelen eldobni a kezében lévő értéktelen lapokat és új leosztást kérni. Ezzel pedig lassan már nem csak a partit kockáztatja, de a taxipénzt is. Ha így megy tovább, egy szál gatyában sétálhat haza.
A fent vázolt problémáról a balliberális politikai és véleményelit tudomást venni sem hajlandó. Életösztönének belső hangjait hörgéssel és fasisztázással nyomja el. Észrevehetné pedig, hogy sokan vagyunk ebben az országban, akik sem a kormány inhumánus, sem az ellenzék öngyilkos álláspontját nem tudjuk elfogadni. Sokan vagyunk, akik számára ugyanolyan fontos az emberség, mint Európa biztonsága vagy a nyugati civilizáció értékei. Sokan gondoljuk úgy, hogy közös felelősségünk gondoskodni a menekültekről, számukra békés és emberhez méltó körülményeket biztosítani – de nem Európában, hanem a szülőföldjükön.
A baloldal nem acélból, hanem kirekesztésből és gyűlöletből kovácsol kerítéseket, pedig ha bepillantana ebbe a gettóba, láthatná, hogy nem a Fidesz vagy a Jobbik ül benne, hanem Kertész Imre és Konrád György, továbbá olyan európai polgárok százezrei, akik többé nem hajlandók kizárólag az alapján véleményt alkotni, hogy éppen mit nem gondol Orbán Viktor.”