A kerítés szentsége

2015. szeptember 21. 20:44

Bármit mondanak is a politikusok Lázár Jánostól Molnár Csabáig, a tiltott határátlépés most sem bűncselekmény. A sokat hangoztatott jogi védelem kizárólag a kerítést illeti meg.

2015. szeptember 21. 20:44
Fekete Gy. Attila
Népszabadság

Röszkénél néhány napja még a karhatalom és a TEK elit erői állják útját a határátkelő megnyitását követelő tömegnek. Kicsit távolabb más rendőrök simán elfogják és bíróság elé állítják a kerítés alatt, felett vagy azt megrongálva érkezőket, akiket aztán a bíróságok futószalagon tiltanak ki az országból. Még távolabb még könnyebb dolguk van a rendőröknek: »csak« fel kell tessékelni a határon át érkezőket egy épp a közelben álló vonatra vagy buszra és irány – hivatalosan Szentgotthárd, Vámosszabadi, valójában – az osztrák határ.

És mindhárom intézkedés egyszerre lehet jogszerű. Mert bármit mondanak is a politikusok Lázár Jánostól Molnár Csabáig, a tiltott határátlépés most sem bűncselekmény. A sokat hangoztatott jogi védelem kizárólag a kerítést illeti meg. A szent drótot, amely kormányunknak az Európai Unió iránti elkötelezettségét hivatott bizonyítani, és Orbán erőpolitikáját, aminek legalább annyira célja a Jobbikhoz pártolt egykori Fidesz-szavazók visszaszerzése, mint az illegális migráció feltartóztatása vagy inkább elterelése.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
berberelek
2015. szeptember 22. 09:57
"... a tiltott határátlépés most sem bűncselekmény." Lehet, hogy nem, lehet, hogy igen. Ám kétség kívül bűncselekmény az a jogi környezet, mely lehetővé teszi a feketegy.attilák számára a vélemény nyilvánítás lehetőségét!
Peter8811
2015. szeptember 22. 06:17
Bizony így van Fekete elvtárs a Talmud 112/a pontja is erről szól, ha akarom bűncselekmény, ha akarom nem. A tiltott határátlépést a nem bűncselekményt az elvtársaid 3-5 évig terjedő szabadság vesztéssel sújtották. Csak nem akarod azt mondani hogy a tanácsköztársaságtól kezdve 2010 íg szar volt a rendszeretek Fekete Gy elvtárs és pont a Népszabadságban, nem hinnék el Fekete elvtárs?
Mindjárt
2015. szeptember 22. 06:06
Mit ugat ez a patkány? Bármit is ugatsz fekete-patkány, tudjuk, hoga a magyarok ellensége vagy.
justiceforhungary
2015. szeptember 22. 05:56
a terrorista újságírókat is börtönbe kell vetni !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!