A kommentelők után már magát is cenzúrázza a 444

2015. szeptember 15. 07:36

Plankó cikkének a két utolsó mondata minden magyarázat nélkül került ki mára a cikk eredeti, 444-en található változatából. Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet, az az olvasók semmibevétele.

2015. szeptember 15. 07:36
Döry L.
Fent és Lent

„2015. szeptember 13-án a Mandiner szemlézi Plankó írását a 444-ről. Plankó röszkei helyszíni tudósítóként ugyan nem tér el forradalmi módon a 444 irányvonalától, de cikkének hangvétele egyértelműen azzal a kontraproduktív kiegyensúlyozatlansággal próbál szakítani, amit az elmúlt időszakban felróttak a portálnak. Egyszerűen csak hatékonyabban juttatná célba a változatlan politikai üzenetet. Plankó többek között leírja, hogy a menekültek regisztrációja alapvető kötelesség, amelyben a migránsok nem mindig működnek együtt. Ez még le is mehetett a 444-en.

A Mandiner által szemlézett szövegrészből pedig kiderül, hogy mi az, ami már sok volt Plankó munkaadójának. Egy szempont arról, hogy a nyugati kormányok és nyilvánosság milyen szerepet játszanak a történetben:

A képmutatás nyugati alapérték, embertelennek lenni úgy kell, hogy közben mosolygunk hozzá. Az pedig, hogy Magyarország már nem is mosolyog hozzá, legalább annyira zavarja a nyugati közvéleményt, mint maga az embertelenség

Plankó cikkének ez a két utolsó mondata minden magyarázat nélkül került ki mára a cikk eredeti, 444-en található változatából. Szerkesztőnek, szerzőnek persze mindehhez joga van. Ám bármiféle magyarázat nélkül utólag tenni ilyet az, az olvasók semmibevétele.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felhasználó név
2017. január 12. 08:01
A 444 vagy a buzipropagandàt reklàmozza, vagy a bevàndorlokat sajnàlja. Fura emberek....
atila68
2015. szeptember 30. 10:14
Gyuri bácsi felemelte a telefont, és telefonált egyet.
balbako_
2015. szeptember 27. 11:56
Soros dollárpapa nem tűri a saját gondolatot...
ato boldizsár
2015. szeptember 20. 22:08
Az a kérdés, ez a gyakorlat törvényes-e? Nem ismerem sajnos betűre az új médiatrv-t, de lehetságes , hog ez törvényes?? Ez ui. a tények manipulálása, szánt szándékkal ferdíteni akarják a birkák véleményét.. sok ember van, aki nem tud határozott véleményt formálni, csak úgy alakul neki a többiek véleményét is hallva..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!