Míg különös tisztelettel tekintünk környezetvédelmi elkötelezettségére, Köztársasági Elnök Úrhoz jelen levelünkkel elsősorban mint az államszervezet demokratikus működését biztosító jogrend legfőbb őréhez fordulunk (Alaptörvény, 9. cikk), hogy az ügy kapcsán foglaljon állást és lépjen fel minden olyan akció ellen, mely alkalmas arra, hogy általában a törvények és különösen a környezetvédelmi törvényeink megsértésére buzdítsanak. A szándékos és tömeges léggömberegetés nyilván ilyen. Kérjük lufikampányokat javasló marketing tanácsadók helyett emberileg inkább a szívére, szakmailag pedig a témában kompetens zöld szervezetekre hallgasson, illetve vegye figyelembe válaszában ezek egyértelmű tiltakozását a lufieregetés ellen. Egyben kiváló alkalom lehet ez arra, hogy környezettudatossági kampányába bevonja tanácsadóként a hazai zöld szervezetek legkiválóbb szakértőit, hogy a jövőben elkerülhetővé váljanak a hasonló fiaskók. Minden környezettudatossági kampány sikere szempontjából döntő a civil társadalom bevonása, illetve a civil szervezetek lehető legjobb együttműködése az állami szervekkel és vezetőkkel. Emiatt különösen fontos és jó üzenete lehet Köztársasági Elnök Úr egyértelműen pozitív válaszának, melyben törvénytisztelő állampolgárként, emberileg és elkötelezett környezetvédőkként egyaránt bízunk.
Budapest, 2015, szeptember 9.