Nehéz elfogadni a gondolatot, hogy az Afganisztánban, Líbiában, Szíriában, Irakban, Eritreában, Szomáliában, Jemenben, valamit a többi arab és afrikai országban élőknek éppen 2015 tavaszán jutott véletlenül eszükbe, hogy pénzzé tegyék mindenüket és az embercsempészekre bízva magukat, elinduljanak Európa felé. Amint az a velük folytatott beszélgetésekből kiderül, jelentős részüket alaposan félrevezették, amikor elhitették velük, hogy Európában nagy jólét és biztonság várja őket. Ebben a vonatkozásban különösen érdekes a koszovói menekültek története: néhány hónapja valóságos emberáradat indult az autonóm albán tartományból Nyugat-Európa felé. Az illegális migránsok nagy része azóta hazatért, újak nem érkeznek, miközben Koszovóban semmi sem változott. Ugyanolyan nehéz az élet, mint sok más helyen, de Koszovó biztonságos hely, politikai, vallási vagy etnikai okokból senki élete sincs veszélyben. Nem túl egyszerű kizárólag az embercsempész bandák működésével magyarázni a történteket?
Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a szervezettnek tűnő invázió a nagyhatalmi játszmák része, aminek a célja a zavarkeltés, valamint Európa és az itteni nemzetállamok gyengítése. Európának kötelessége a valódi üldözöttek mellett a térség államaiból érkező keresztény menekültek befogadása, akik már egyetlen iszlám országban sem érezhetik magukat biztonságban. Megdöbbentő tény, hogy a keresztények még a magyarországi menekülttáborokban sem merik vállalni kilétüket.
Az európaiak egy része nem érti, hogy Allah hívei miért Európában keresnek menedéket, miért nem fogadják be őket testvéreik, a gazdag öböl menti olajállamok. De az a kérdés is felvethető, hogy miért nem segít a probléma rendezésében a politikai csúcsragadozónak számító Egyesült Államok, miután az Irakban, Szíriában és Afganisztánban létrejött tragikus helyzet előidézésében a dilettáns és felelőtlen amerikai külpolitikának meghatározó szerepe volt.”