„Mit számítanak a makroszámok, ha az emberek nem éreznek ebből semmi jót? – teszik fel sokan a kérdést, azzal megspékelve, hogy »óriásiak« a társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon. Egyfelől a régiók, megyék közötti eltérések nem most keletkeztek, másfelől annak »gigantikus« méretéről annyit, hogy komolyan vehető szakértői tanulmányok szerint is az elmúlt években legfeljebb enyhén nőtt a differencia, harmadrészt ennek észlelése, érzékelése meglehetősen szubjektív. S ügyesen lehet fokozni a negatív hangulatot. Ugyanakkor ha tartós a gazdasági növekedés, annak pozitív hatása mindenhová eljut. A lakosság egyre inkább érezni fogja a bővülés »lecsorgását«. Lásd: magánfogyasztások emelkedése.
A lényeg, hogy belátható időn belül nem kell kiigazító, megszorító intézkedéseket hozni, és a növekedést nem a hitelezés felfutása hajtja, eközben pedig a devizakitettségünk csökken. Vagyis számokban már jók vagyunk. Ám figyelni kell arra is, hogy miközben a hazai gazdasági növekedés meghaladja az uniós átlagot, nem túl biztató, hogy Európa gazdasága nem növekszik elég dinamikusan. Biztató lehet azonban, hogy a magyar gazdaságban számos olyan rejtett minőségi elem van, amely versenyelőnyt jelenthet. Ilyen az oktatás-felsőoktatás színvonala, amely még mindig elég magas, vagy éppen a kutatás-fejlesztés területe.
Mindent egybevéve bizton állítható, hogy ha van is a kormány unortodox gazdaságpolitikájának alternatívája – miért is ne lehetne egy demokráciában? –, az az ellenzéki oldalon nem látható, nem kitapintható.
De »száz számnak« is egy a vége: kiszámítható, befektetőbarát gazdaságpolitika mellett akad itt lehetőség a szükséges fejlődésre, meg lehet és meg is kell »ezt« csinálni.
A siker záloga a hozzáállásban van.”