Előrejelez a Gazdaságugató Zrt.

2015. augusztus 05. 21:59

Számukra az is siker, ha egyvalaki elhiszi hurrápesszimista tévgazdasági szédelgéseiket.

2015. augusztus 05. 21:59
Megyeri Dávid
Napi Gazdaság

„Mindenki megnyugodhat, akit kételyek gyötörtek a magyar gazdaság dinamikus teljesítőképességét illetően. A GKI Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint ugyanis az eddigi várakozásokat felülmúlóan is jó növekedési kilátások elé nézhetünk az év hátralévő részében. Lesznek most persze olyanok, akik a híradások ismeretében cáfolnak minket, mondván: az intézmény éppenséggel gazdasági növekedésünk lassuló ütemét jövendölte. Mégis kitartunk álláspontunk mellett. Az MSZP-közeli Vértes András vezette szakértő cég tudniillik olyannyira mindig az ellenkezőjét találja el annak, ami később bekövetkezik, hogy az lett volna a sötét borúlátásra okot adó fejlemény, ha kivételesen kedvező GDP-bővülési esélyeket prognosztizáltak volna a független balos organizáció munkatársai. Igaz, lehetnek azért aggodalomra okot adó momentumok ebben a kommünikében. A GKI közgazdászai ugyanis nem eléggé a tőlük megszokottan gyászos színekben ecsetelték a nemzeti össztermék változásait. Közleményük szerint például pusztán a növekedési ütem fog lassulni, nem pedig maga az ökonómiai erősödés. Vagyis mégsem annyira pesszimisták, mint eleddig, és ez akár nyugtalansággal is tölthetne el bennünket növekedési perspektíváink felől. Azt írják: a tavalyi kiugró 3,6 százalékos és az idei év első negyedében tapasztalható 3,5 százalékos bővülés ellenére, a beruházások stagnálása miatt idén várhatóan 2,7 százalékra lassul a gazdasági növekedés üteme. (...)

Bár minden alkalommal eltalálják a szarva közt a tőgyét, a határtalan álbaloldali küldetéstudatra jellemzően egy pillanatig sem inog meg az önbizalmuk. Most sem magyarázkodtak, hogy máris korrigálniuk kellett június eleji előrejelzésüket, amely 2,5 percentes növekedésről szólt. Akkor korábbi, 2 százalékos bővülési prognózisukat voltak kénytelenek helyesbíteni. Ha ez így megy tovább, két hónap múlva meg jöhet a júniusi korrekció mostani korrigálásának a korrekciója is. Akkor talán kikötnek a kabinet és az OECD által várt 3-3,1 százalékos növekedési adatánál.

De hát miért is zavarná őket a hozzáértés krónikus hiá­nya, ha egyszer egy nagy cél érdekében történik minden: hogy az emberek bizonytalanodjanak el? Számukra az is siker, ha egyvalaki elhiszi hurrápesszimista tévgazdasági szédelgéseiket. Már csak az hiányzik, hogy az intézmény nevét igazi profiljukhoz igazítsák, s GKI Gazdaságugató Zrt.-nek hívják magukat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2015. augusztus 06. 13:47
Én nem tudom, de egy olyan figura részéről, - aki simán átigazolt "lelkiismereti okok"-ból a Magyar Nemzettől (miután a lap tulajdonosa összekülönbözött a miniszterelnök haverjával) - tárgyilagosságot számon kérni BÁRKIN, elég meredek dolog. Mindenesetre komolyan venni, nem lehet.
catalina9
2015. augusztus 06. 12:07
Vértes András egy propagandista..
hátakkor
2015. augusztus 06. 09:51
A jóslás nehéz dolog. Főleg jövő időre vonatkozóan.
puszika
2015. augusztus 06. 09:44
Kedves GKI!! Javaslok egy ejtőernyős aforizmát. HA ELSŐRE NEM SIKERÜL AZ NEM NEKTEK VALÓ!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!