Szellemkép: Ijesztő az elnéptelenedés a falvakban

2015. augusztus 09. 15:21

A kisebb települések elnéptelenedésére Magyarország még nem találta meg a megfelelő választ, de egyelőre nem is nagyon kereste.

2015. augusztus 09. 15:21
Hornyák József
Világgazdaság

„Most hallottam először Magyarország legkisebb lélekszámú falváról, Iborfiáról. A településen már csak nyolcan élnek, tavaly még kilencen laktak ott. A kevesebb mint három négyzetkilométeres település története alig különbözik a többi faluétól és aprófaluétól. A munkalehetőség, az iskola vagy az orvosi rendelő hiánya és a rossz közlekedés miatt az emberek a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni. (...)

A kisebb települések elnéptelenedésére Magyarország még nem találta meg a megfelelő választ, de egyelőre nem is nagyon kereste. Az érintett települések önkormányzatai az állami adósságátvétellel megszabadultak ugyan a hitelterheiktől, de ettől még nem dúskálnak az elkölthető forintokban, így ha látják is a problémákat a települések vezetői, nem tehetnek túl sokat.

Iborfia például évente körülbelül 10 millió forintból gazdálkodik. Jóllehet, már csak mérete miatt sem lehetett soha esélye arra, hogy kitörjön az aprófalu státusából. A több ezer falu népességének csökkenése azonban ijesztő üzenetet kellene hogy hordozzon a döntéshozók számára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Valodi
2015. augusztus 10. 12:37
"A kisebb települések elnéptelenedésére Magyarország még nem találta meg a megfelelő választ" - dehogynem találta meg! Íme: "Ez a program, az Erős Magyarország programja, amit a kezemben tartok, és amit Önök is ismerhetnek, ez az a program, amelynek segítségével ezt a szövetséget létrehozhatjuk." http://2007-2010.orbanviktor.h../?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508 "Teljes mértékben tévhit, hogy a nagybirtok versenyképesebb, mint a kisbirtok. Ez is valamilyen szocreál maradvány a gondolkodásban. A francia, a holland vagy a lengyel mezőgazdaság is kis- és középbirtokokra épül, mégis versenyképes." - Fazekas Sándor http://mandiner.hu/cikk/201506..?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201508 Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 (dr. Ángyán József) Csak hát az a kutya áruló Ángyán József képes volt számonkérni ezeket az ígéreteket a FIDEmSZmp urain!
puszika
2015. augusztus 10. 11:26
A települések/főleg a falvak/önkormányzatainak választásánál,nincs helye a pártpolitikának!! Ez vezetett oda ahol most vagyunk. Nagyon sok polgármester egy idő után csak a hatalmat látja nem a szolgálatot. Arról nem is beszélve,hogy vezetési gyakorlatuk sokszor a nullával egyenlő,és nagyon téves az a nézet ,hogy idővel majd megtanulja! Sok település az elmúlt 25 évben a rossz vezetés miatt/nulla gazdálkodási gyakorlat/ vagyonának jelentős részét elvesztette.Fejlesztési lehetőségei csak pályázatokból lehetségesek.Már ha van önerő. Vagy teljesen felesleges fejlesztéseket, vissza nem térítendő támogatásokból fedeznek.Kényszerből,hogy "legyen már valami"! A lakók meg csak nézik és nem értik!!
Tintamin
2015. augusztus 10. 08:43
A haveroknak átjátszott, nagyipari termelésre beállított földterületek nem igényelnek annyi élőmunkát. A "családok kormánya" konkrétan szétkúrta a családi gazdaságokat. A vállalkozások basztatásáról, a munkára rakódó világrekord méretű adókról már ne is beszéljünk, vidéken (is) már csak a nagyon fanatikus emberek vagy a vérkorrupt fideszes földesurak indítanak vállalkozást.
Nannyó
2015. augusztus 10. 08:15
Kampányt kellene indítani, hogy a nyugdíjba menők menjenek ezekbe az elhagyott aprófalvakba lakni. E pici falvakból nyugdíjas oázisokat lehetne csinálni. Természetközeli, dolgos életmód, nem a megszokott tunya kényelem és tíz évvel tovább élnek az emberek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!