Megtekintettem a határt

„Megtekintettem a határt. A magyar állam szegénységi bizonyítványa. Néhány csoport katona és börtönőr, és talán öt közmunkás húzná fel a kerítést délelőtt 10-kor, ha lenne drót. 8-kor kellett volna kezdeni, de csak most értek ide -- mindegy, mert drót sincs. De ha van, olyan veszélyes vele dolgozni, hogy folyamatosan ott állomásozik a katonai orvos, naponta több veszélyes sebesülés van -- az építők részéről. A katonák és a határőrök természetesen nem nyilatkoznak, de azért elmondják -- a határőrök --, hogy ketten vannak egy 3,5 kilométeres szakaszra, ha valaki el akar futni, ők nem tudják megfogni. De nem akarnak elfutni: néhány tucat afgán ül az árok partján, két rendőr »vigyáz« rájuk. Reggel öt óta ott ülnek, várják a buszt, ami majd elszállítja őket. Dél van. Enni és inni nem kapnak. A rendőröknek is adnék vizet, de köszönik, az van nekik. Az egyik faluban, ahol a kisbolt víztartalékát felvásároljuk, hímez-hámoz az ember, nem akar működni a pénztárgép. Mondjuk, nem baj. Csak azért, mondja emberünk, mert a minap is, a NAVosok kimentek itt a másik boltba, hát angolul beszéltek és Euróval fizettek, tisztára migránsnak adták ki magukat, aztán jól megbüntették ötszázezer forintra a szegény boltost. A következő faluban probléma ugyan még nem volt a migránsokkal, de az baj, hogy szemetet hagynak maguk mögött, ha néhány óra hosszat várniuk kell a buszra, sőt oda is vizelnek! (mert hát hová...) A falu kezd elfáradni tőlük, mondja a helyi középosztály. A helyben dolgozó, de Romániából ingázó vendégmunkás hölgy viszont megértőbb, ahogy a szerb háborúból menekült férfi is. De vannak itt más érvek is. Néha leszakítanak egy gyümölcsöt, hát jó, hogy csak egy-kettőt, de aztán ezrével jönnek, elfogy a gyümölcs. Átmásznak érte a kerítésen -- kérdezem a helyi középosztályt. Nem, hát át nem másznak, csak leszakítják. Viszont ahogy éjjel jönnek át, a kutyák mind ugatnak, nem lehet aludni. Szegeden a MigSzol várja a bebuszozott migránsokat. Vizet és szendvicset oszt, valamint mosakodószert, pelenkát, ami kell, tájékoztató papírokat, aztán felszállítják őket a Budapestre tartó vonatra. Ha nem volnának ott ezek a civilek, nem tudom, mi történne: egy lélek nem foglalkozik a menekültek irányításával rajtuk kívül. Ha a magyar állam szeretne valamit kezdeni ezzel a tényleg problémás helyzettel, felvehettek volna embereket, akik processzálják a menekültek papírjait, határőröket és sofőröket, bérelhettek volna több buszt, elhelyezhetnék őket olyan helyen, hogy ne menjenek át falvakon. Meg lehetne mindezt oldani abból a másfél milliárdból, amit a kormány elköltött az eddigi kampányra. De majd a civilek megoldják...”