Aki nincs velük, az ellenük van

„Következik az érzelmi presszió az erre fogékonyabb olvasóközönség irányában, tele önellentmondásokkal. Bibliát soha nem forgatott emberek kérik számon a keresztényi szeretetet, százötven éves marxista ideológiánál leragadt személyek érvelnek a haladás mint egyetlen érték mellett, és olyanok követelik vehemensen a házasság intézményének teljes átalakítását az egybekelni vágyó melegek kedvéért, akik szerint maga a házasság máskülönben csak egy papír vagy a vágyak kiélésének elavult gátja. Agitálnak hát a szivárványkatonák a hivatásos tollforgatóktól a cikkeik alatt a demagógiától megittasodva »csatába induló« kommentelőkig minden fronton, míg harsányságuk el nem némítja az ellenvéleményeket, és az ő valóságuk nem tűnik az egyetlen szalonképes, morálisan vállalható narratívának.

Sajátos véleményszabadság

A kínos kérdéseket gyorsan a szőnyeg alá söprik: például azt, hogy vajon mennyire demokratikus Amerika gyakorlata, amely az államoknak megtiltja, hogy maguk határozzanak a melegházasság engedélyezéséről a saját területükön, vagy hogy szinte sehol sem döntöttek népszavazással a kérdésről; de a homoszexuális Dolce–Gabbana párosnak is nekimentek, amikor azok az elvárt ideológiának ellentmondva a melegházasság ellen foglaltak állást.

Aki nincs velünk, az ellenünk van

A toleranciamozgalom, bármennyire is sokszínűnek gondolja magát a szivárványos zászlók alatt, csupán két színben látja a világot: feketében és fehérben. Ezért aztán vagy száz százalékban azonosul az ember mozgalmuk céljaival és eszközeivel, vagy automatikusan ellenséggé válik, akit morális értelemben meg kell semmisíteni. Érdemes lenne tehát a szivárványzászlókat lecserélni fekete-fehérre.”