Válaszféle egy konzervatív honfitársamnak bevándorlóügyben

„Bár nem ismerjük egymást, szólítva érzem magam annak ellenére, hogy majd csak akkor leszek igazán liberális jogvédő, ha nagy leszek (egyelőre csak tanulom, hogyan kell majd annak lenni). De tény ami tény, az események azt mutatják, hogy eljött az ideje a komoly beszédnek, és minél többen beszélünk és mondunk általunk igaznak vélt dolgokat, annál nagyobb az esély valamiféle közmegegyezésre, vagy legalábbis egy kommunikációs folyamatra, ami túlmutat a napi politikai kétbites, egyszerű világán.

Megpróbálok nem leállni rugózni azon, hogy a magukat jobboldalinak, konzervatívnak hívó véleményformálók milyen képekkel operálnak azokról, akik magukat liberálisnak nevezik, bár az eredeti poszt nagy része erre volt felfűzve. Nem tudok, és nem is akarok egy közösség (ha van ilyen egyáltalán) nevében beszélni, beszélek így a sajátomban.

- Az érzékenységről annyit mondanék, hogy nem zárja ki a menekültek, migránsok, bevándorlók iránti érzékenység a honfitársak, Magyarország területén élők iránti szolidaritást. Csak azért, mert embertelennek tartom Magyarország Kormányának politikáját a kérdésben, még nem forr a vérem egy jó kis templomégetésért csak azért, mert azzal hatásosan figyelmen kívül tudnám hagyni a velem egy városban lakók érzékenységét. De tudok disztingválni, és ha arról van szó, hogy a honfitársaim nem szívesen látnak koszos, szakadt ruhában érkező, más bőrszínű és más nyelvet beszélő embereket csak azért, mert ezek a tulajdonságok illenek rájuk, akkor nem fogom befogni a számat csak azért, mert ők vannak többségben. Én ugyanis szívesen látok ebben az országban és ezen a kontinensen mindenkit, aki az üldöztetés elől menekül pontosan ugyanúgy, ahogy a magyarokat is szívesen látták nem egyszer a történelem során. Akinek az érzékenységét sérti, hogy mások nem úgy gondolkodnak, ahogy ő, az meg Uram bocsá’ meg is érdemli, ha ettől kicsit magasabb lesz a pulzusszáma.”