A Második Őszödi Beszéd

2015. július 09. 12:03

Igen, Miferink természetesen a baloldal Főgóréja akar lenni, és természetesen ezt az MSZP kárára kívánja megvalósítani.

2015. július 09. 12:03
Szabó Gábor – Tuareg
Tuareg

„Szedjük is gyorsan össze a Második Őszödi Beszéd legfontosabb momentumait.

1. Igen, Miferink természetesen a baloldal Főgóréja akar lenni, és természetesen ezt az MSZP kárára kívánja megvalósítani. Másról nem szólt a DK »politikája« mint ennek csinálásáról és egyidejű hisztérikus tagadásáról, persze kilógott a lóláb, meg is írtam, de most magától Gyurcsánytól olvasható.

2. Igen, Miferink totál leszarja a minél korábbi Orbánváltást, természetesen a 2016-os dátumról való fecsegés is csak taktikázás volt, hogy mégiscsak úgy tűnjön, mintha akarna valami mást is, mint 2018-ig dekkolni a parlamenti Bábszínházban, aztán meg hátha lesz valami.

3. Igen, Miferink is tudja, hogy a Nép körében már elfogadhatatlanul hiteltelen, így aztán arra játszik, hogy hátha megint kis részvételű szavazás lesz, amin kevés szavazattal is lehet valami jó kis pozíciót elérni, hogy benne maradhasson a politikában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13
2015. július 10. 04:00
Főgóré ugyan soha nem lesz, de hadd erőlködjön, az is az MSZP kárára megy.
koronaszepe
2015. július 09. 19:04
Briliàns...
írmag
2015. július 09. 18:55
Az beteg aki az elsőt nem értette és "hitelt" ad egy másodiknak.
balbako_
2015. július 09. 18:32
Nincs szánalmasabb a cingárnál aki erőművésznek állítja magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!