Sántha Hanga családja a nyolcvanas évek végén menekült el a kommunista Romániából Svédországba, de ő maga nemrég Budapestre költözött, korábban a svéd kormány biztonságpolitikai tanácsadójaként dolgozott. Véleményét akkor is érdemes elolvasni, és arra reagálni, ha az ember érzékeli, hogy az olyan állítások megszületését, miszerint a svédek hihetetlenül naivak, identitásválságban szenvednek a Nincs svéd nemzet? típusú irányított kérdések nagyban elősegítették.
Bizonyos kérdésekben hasonló véleményen vagyunk Sánthával. Például ő is kijelenti, hogy egyet tudna érteni valamilyen menekülteket elosztó EU-s kvótarendszerrel, amely figyelembe veszi az illető tagállam kapacitását, beleértve a gazdasági helyzetét és az egyéb belügyeket (például munkanélküliségi arányt) anélkül, hogy az emberiességi szempont kicsorbulna. Ez egy közös kiindulópont lehet egy értelmes vitához, ahogy mi is tudomásul vesszük, hogy Svédországban az 1960-as években a Millió Program keretében hatalmas lakásépítési hullám vette kezdetét a munkásosztályt megcélozva, és az egymillió új, olcsó lakás tervét a 70-es évek közepére sikeresen teljesítette is a svéd kormány. Sok ilyen panellakótelep azonban mára kizárólag muzulmán országokból származó bevándorlók által lakott gettó, hangsúlyozva, hogy a probléma gyökere tehát elsősorban a szegregáció, nem feltétlenül a kultúra.
Az is nyilvánvaló viszont, hogy számos kérdésben messze nem vagyunk közös nevezőn se a kérdezővel, se a válaszadóval. A véleménykülönbségek egy részét akár csak maga az interjú szerkezete, a kérdések irányítottsága is okozhatja. Mikor általában úgy kérdezünk vagy válaszolunk, hogy a svédek, a magyarok, akkor megvan a veszélye, hogy leginkább saját magunkról mondunk véleményt.”