Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Amolyan Orbán-féle hazabeszélés volt. Belpolitikai fogyasztásra szánt szöveg, nem pedig egy valós válságmegoldó program. Abban legalább korrektebb volt Orbánnál, hogy nem Európát tekintette bűnbaknak és ellenségnek.
„Ciprasz beszéde komoly csalódás. Általánosságokban beszél az európai értékekről és a görögök erőfeszítéseiről (ezeket senki nem vitatja), de nem beszél az ügy érdeméről. Arról, hogy hogyan akarják megoldani a válságot nem beszélt, konkrét javaslatot most sem hozott. Bár ígéri, hogy lesz javaslatuk a következő napokban, de konkrétan csak az adósságuk átütemezésének igényét említi. Amolyan Orbán-féle hazabeszélés volt. Belpolitikai fogyasztásra szánt szöveg, nem pedig egy valós válságmegoldó program. Abban legalább korrektebb volt Orbánnál, hogy nem Európát tekintette bűnbaknak és ellenségnek. De ez így is kevés.
Ha így folytatja, akkor nem lesz ebből megállapodás...”

