Harcot hirdet az EU az orosz propaganda ellen

2015. július 23. 21:22

Az orosz propaganda-gépezet működése komoly kockázatokat jelenthet a jövőben. Ezt ismerte fel Brüsszel is, azonban többek szemében a lépés túl későn és túl lassan jön.

2015. július 23. 21:22
Mészáros Tamás
DiploMaci

„Az orosz propaganda-gépezet működése olyan szervezetten és központi politikai irányítás mellett folyik, ami komoly kockázatokat jelenthet a jövőben. Főleg látva az ukrajnai helyzet kapcsán kialakult helyettesítő háborút (amelyben hivatalosan az orosz egységek nem vesznek részt a konfliktusban, csupán az orosz párti szeparatisták), ami bár nem nevezhető Putyin számára teljes sikernek, a metódus más kelet-európai országban is felhasználható lehet. Ehhez pedig hatalmas segítséget nyújt a helyi erők feltüzelésében a fals információkkal szított indulatok hulláma.

Ezt ismerte fel Brüsszel is, amikor a márciusi előzetes megbeszélések után június végén előterjesztett és megtárgyalt egy stratégiát a kommunikációs válaszlépések kapcsán. A terv szerint szeptemberben létrejön egy öt európai országból toborzott vezetők irányítása alatt álló kommunikációs egység az EU-n belül, East StratCom néven. Ennek lenne a feladata a jövőben, hogy leleplezze a hamis és téves információkat, amelyek negatívan befolyásolnák a közvéleményt, emellett elő kell segíteniük az uniós gazdasági, politikai és társadalmi reformok előnyeinek bemutatását közvetlen (tehát aktív kommunikációs) és közvetett (pl.: civil szervezetekkel való együttműködés) módszerek segítségével.

Többek szemében azonban a lépés túl későn és túl lassan jön. Az Egyesült Királyság például már idén áprilisban létrehozott egy 1500 fős egységet (a 77. Brigád) a hadsereg keretin belül, hogy felvegye a harcot az pszichológiai hadviselés ellen  legfőképp az orosz és az Iszlám Állam által generált közösségi média tartalmakra fókuszálva. Hollandia és Lengyelország sem bíznak feltétlenül egy közös EU-s kezdeményezésben, így jövőre saját hírügynökséget állítanak fel, hogy ellensúlyt nyújtson az orosz propagandával szemben. A televíziós, rádiós és online felületen terjesztett objektív információk orosz nyelven fognak megjelenni a kelet-európai államokban, hogy bemutassák, milyen más álláspont is létezik még Moszkváén kívül. A projekt természetesen nem az EU-s East StratCom ellenében, inkább a mellett jön létre, az azonban látható, hogy az önálló kezdeményezés értékében még mindig sokszor jobban bíznak a tagállamok, mint egy teljesen átfogó megoldásban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2015. július 24. 13:59
Ha nem kíváncsi senki sem az ostoba hazudozásaikra, akkor letiltják az orosz adásokat kábelen és az eus műholdakon. "Semmi szabadságot a szabadság ellenségeinek!"
catalina9
2015. július 24. 12:12
Elvtársak ez vicc, egész máshol kéne keresni a manipulációt.. "...De ma már tudjuk, hogy az elismert médiumok újságírói fő célpontjai a „spindoktoroknak” akik kezükben akarják tartani azt, hogy miről szóljanak a hírek. Főleg az amerikai és az izraeliek dolgoznak így. ..." hogy miért is nem lepődtem meg..
Csigorin
2015. július 24. 09:48
Az usa propaganda legalabb tizszeres tulsulyban van es irrealisan felulreprezentalt. Ezellen kene inkabb lepeseket tenni. Az audiatur et altera pars osi elve szerint.
gregoripehh
2015. július 24. 09:43
dögöljönamuszka
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!