Bikiniszezon

2015. július 09. 16:29

Magyarországon, de másutt is a teltebb nőktől továbbra is elvárja a média és a társadalom, hogy érezzék kényelmetlenül magukat. Hogy egy percig se gondolják, hogy ők így is gyönyörűek lehetnek.

2015. július 09. 16:29
Lakner Dávid
Magyar Nemzet

„Erdélyi Péter néhány hete aggódott is egy sort a 444.hu-n a Tess Holliday nevű modell egészségéért, mondván: »Lehet ő így boldog, de ha 60 éves korában nehezen mozog majd, nem tudja elvinni sétálni az unokáját, akkor már késő lesz visszacsinálni az egészet.« Egy szavunk sem lehet, elvégre a boldogságot azért engedélyezte számára. Nincs egyébként ennél álszentebb szöveg: bedobunk két sört, elszívunk két szál cigit, majd aggódunk egy kicsit amiatt, hogy a telt nőt nem kellene mutogatni, mert egészségtelen. Érdemes néha végigmenni az utcán, és megnézni, az ajánlott termékek közül épp mennyi is szolgálja az ember egészségét.

Ami egészségtelen, az éppen az a hozzáállás, hogy egy nőnek mindenképp vékonynak kell lennie ahhoz, hogy szépnek érezhesse magát. Majd akkor lesz érdemes azon aggódni, hogy átesünk a ló túloldalára, ha elértük: ne a teltebb nőnek kelljen rosszul éreznie magát, hanem annak, aki azt sugallja (főleg, ha férfiként), hogy emiatt már eleve kevésbé lehet vonzó, nőies, hogy emiatt kevésbé érezheti jól magát a bőrében. Amikor majd a bulvármédiának lesz kínos arról írni, hogy megint hány kilót szedett fel az éppen aktuális popsztár, vagy hogy jaj, megint milyen durván nézett ki smink nélkül. És amikor majd nem attól érzi magát valaki igazi férfinak, hogy tökéletesen le tudja rombolni egy nő önbecsülését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aszketa
2015. július 10. 13:50
Nos, azért ez visszafelé is működik. Aki nem szálkásra gyúrt, sportos és macsó (ja meg persze gazdag), hanem mondjuk pocakos apukás, az szintén szégyelheti magát és a legtöbb nő - még életük párja is elég gyakran - gondoskodik arról, nehogy jól érezze magát a bőrében az a szerencsétlen férfi. Van aki kifejezetten a telt, sőt brutálisan dagadt nőkre bukik. Egészségükre! Ha már itt tartunk, a női cikkek 70%-a arról szól, hogyan fogyjanak le. A vékony nők, akik meg hízni szeretnének, nem találnak tuti tippeket a neten. Igazából ők vannak elnyomva! :)
Akitlosz
2015. július 10. 13:07
"Erdélyi Péter néhány hete aggódott is egy sort a 444.hu-n a Tess Holliday nevű modell egészségéért" Mi ebből a tanulság? Az, hogy nem kell 444 féle izéket olvasni. Ha nem lenne a Mandiner őrült rajongása a 444-ért, akkor sohasem hallanék róluk.
Akitlosz
2015. július 10. 13:05
"elvárja a média és a társadalom, hogy érezzék kényelmetlenül magukat." Aki "a média és a társadalom elvárása" miatt érzi kényelmetlenül magát ő meg is érdemli. Gy, k. ez a tipikus ki nem szarja le kategória.
holden
2015. július 10. 04:37
Denise Bidot például, akire a cikkben saját megszólalása jogán hivatkoztam (csak nem szemlézték, úgyhogy a ti tudatotokig nyilván nem is jut el), így néz ki: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/59/48/e4/5948e42948e3fd90c45dd6b3e9563072.jpg Fú, de felháborító, igaz? Kezdjen el gyorsan almát zabálni és futni, hátha a Lone Wolf-féle primitív szobaproliknak nem fog bejönni, és akkor jajj, mi lesz vele? Pff.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!