Hívatlan vendégek a zöldhatáron

„Nem kell kerítést építeni, mondják. Rendben van. Nem kell. Bár nem mi vagyunk az első kerítésépítők. Csak mutatóban: itt van a gázai fal, a nagybányai és a nagyidai romák köré épített fal, nem beszélve a Mexikó és az Egyesült Államok határán álló ezer kilométeres falról, amelyet a drogkereskedelem és az illegális migráció ellen húztak fel, és most már itt a Calais-nál húzott két kilométeres, 7 millió fontért felépített extraerős kerítésrendszer is, amellyel az angol kormány akarja megvédeni országát a migránsoktól. Ezek bezzeg említést sem érdemelnek. Csak a mi kerítésünk.

Rendben, nem fal és nem kerítés. Akkor mi? Ideje lenne már a kérdésre épkézláb választ adniuk azoknak, akik szerint a problémát másként kellene megoldani. Azt nem mondhatják, hogy nem tudják, hiszen mindent jobban tudnak, bár csak akkor, ha nincsenek éppen döntési és cselekvési helyzetben. Miért nem elfogadható számukra, ha a magyar miniszterelnök azt mondja: nem lezárjuk a határt, hanem ellenőrzötten, az ajtókon át engedjük csak be a hívatlan vendégeket? Pedig ezt el lehetne fogadni, hiszen nem arról van szó, hogy nem jöhetnek, de mégiscsak lesz egyfajta kontrollálható rendszer. Bejön, ujjlenyomat, nyilvántartás stb. Ha már másodszor érkezik ugyanaz az ujjlenyomat, mert már egyszer visszatoloncolták, akkor már a kapuban azt lehet neki mondani, hogy kedves barátunk, ide most ne. Azt mondják, nem ez a jó megoldás? Hát akkor mi? Ideje lenne akkor valami okosabbat mondani, mert a kioktatással már tele a padlás.”