Vívódásaim

„Egy ilyen lépés volt részemről az, hogy 2008-ban, amikor már évek óta dolgozott bennem az érzés, miszerint jó lenne egy szinttel közelebb kerülni a szőlőművelés világához, elkezdtem megfelelő területet keresni. Legyen Tokaj-hegyalja? Balaton-felvidék? Tolna? Etyek? De mindet elvetettem valamiért. Viszont megmaradt az érzés. Nem volt már elég számomra az, hogy bortúrákat szervezek és csodálom a borászok által bemutatott különleges világot, amiben metszés – hajtásválogatás – fürtritkítás – szüret – préselés – fejtés – kóstolás – palackozás egymást érik, én is abban a világban szerettem volna lenni. Metszőollót akartam tartani a kezemben és a saját ültetvényemről, a saját szőlőmből készített bort szerettem volna letenni a család asztalára.

Állandóan az járt a fejemben, vajon milyen jellegű dolgokat hozok létre a munkám során, projektvezetőként. Ha időre leszállítok egy projektet és nem lépem túl annak tervezett költségkeretét, és a későbbi auditok során mindenféle vizsgálódások próbáját kiállja a projektem, akkor … akkor teremtettem valamit? Szerintem nem. Lehet, hogy sikeresebbé váltam, elismertebb lettem, javultak bizonyos képességeim, összességében nőttek a tapasztalataim, sikerrel teljesítettem egy rám bízott feladatot, de nem teremtettem. Egy saját készítésű bor apám poharában, amit én töltök neki abból a palackból, amibe én töltöttem le a boromat – az viszont egy olyan kép volt, amivel erősen tudtam azonosulni.

Visszagondolva, valószínűleg ez volt az én életközépút-válságom. Amikor az ember leszámol az illúziókkal. Amikor semmi sem elég abból, ami rendelkezésre áll, attól több kell, amikor az ember egy magasabb minőségű síkon akarja újraépíteni magát. Épp 40 éves voltam. Ekkor hívtam fel Szentesi Józsefet azzal a kérdéssel, hogy: - Szia Jóska! Nincs véletlen egy eladó harmad hektár szőlő a közeledben, valahol Nadapon? Mire ő: - Zolika, épp ma hívott az egyik szomszédom, hogy nem bírja tovább művelni a szőlőjét, vegyem meg tőle. Nekem most nem kell több szőlő. Gyere ki, nézd meg!

Kimentem, megnéztem. Elképzelésem sem volt arról, hogy az most ott egy jó szőlő vagy rossz szőlő. A hely tetszett, három oldalról körbeölelték a Velencei-hegység nyúlványai. Ott állt mellettem a legjobb barátom, akivel együtt terveztük megművelni a szőlőt (és meginni a bort), de ő is tanácstalan volt. Mentőötletként megkérdeztem Jóskát: - A te Rajnaid melyik területedről készül? Mire Jóska odébb mutatott pár méterrel: - Erről. S mivel a Szentesi Rajnai Rizlingnek már akkor rajongója voltam, a kérdés eldőlt: pár hét múlva boldog szőlőtulajdonossá váltam.”