Ne legyenek véletlenek az ízek az asztalon!

„- Azt gondolom, hogy egy sikeres és elismert sommelier-nek nagyon fontos szerepe van abban, hogy milyen kép alakul ki például a magyar borokról. Mit gondolsz erről?

- Közös feladatunk az, hogy közösen gondolkodjunk. Azzal, hogy például folyamatosan jelen vagyok a közösségi portálokon, nem azt jelenti, hogy feltétlenül csak a saját pecsenyémet akarom sütögetni. Nem az a cél, hogy én viszont lássam az arcomat nap, mint nap, hanem az, hogy gondolatokat ébresszek, hogy fórumot teremtsek. Én nagyon hiszek abban, hogy Magyarországot igen is fel kell rajzolni a bor-gasztronómia világtérképére. Hiszek benne, hogy helye van ott.

Ma azt is nagyon fontos látni, hogy nem csak a mostani jelen állapotról árulkodnak a borok, de szépen mutatják az elmúlt évtizedek pozitív minőségi változásait is. Itt van nekünk egy remek márka, a bikavér. Anno nem a marketinggel volt a baj, hanem a minőséggel. Nagyon szeretek a 40+-os vendégeknek bikavért ajánlani, ugyanis szinte bárhonnan is érkezzenek a világból, ismerik a márkát. Ezen például remekül le tudják mérni a magyar borkészítés fejlődését. Ez egy nagyon jó tükör.

Vannak egri termelők, akik nem írják rá a palackra, hogy bikavér, ugyanis azt gondolják, hogy ettől kevesebbet ér a presztízs boruk. Rá kell írni! Csak ezzel tudjuk megmutatni, hogy hova fejlődtünk az elmúlt évtizedekben. Ha van egy jól bejáratott brand-ünk, akkor azzal élni kell. Jó dolog úttörőnek lenni, jó dolog kísérletezni, de nem gondolom, hogy erre minden esetben szükség van. Vannak már jól kitalált dolgok, amelyek működnek. Én például azt sem értem, hogy miért kell fajtabort készíteni Egerben. Ott a bikavér és a csillag. Ebben a két borban minden benne van, amire lehet márkát építeni, ami jellemző a borvidékre.

Itthon sajnos néha még nem látom az egységes gondolkodást és fellépést. Miért nincs még Egernek egységes bikavér-palackja? Ha ez működik már egy jó ideje például Chateauneuf de Pape-ban, akkor miért nem tud Egerben működni? Sőt tovább megyek, már Szekszárdnak is meg van az egységes palackja, amit a bikavérre is használnak.

- Ha jól értem, a legfőbb gond gyakran az arányokkal, a tempóval és azzal van, hogy nem feltétlenül azokat a dolgokat helyezzük előtérbe, amelyek logikusak lennének.

- Azt érzem, hogy sok tekintetben kettesével vagy hármasával igyekszünk lépcsőfokokat megtenni. Dűlő-fetisizmusban szenved az ország, mindenki dűlős bort hoz ki, s azt érzem, hogy, ha nem tudunk kitalálni a bornak egy nevet, akkor írjuk rá a dűlőt.

Mit lát egy laikus fogyasztó? Nyulászó, Ördögárok, Paptag, stb.. Ezek számára gyakran semmitmondó nevek. Felmerülhet a kérdés, hogy ez most miért is érdekes a fogyasztónak? Egy kicsit azt érzem, hogy túl gyorsan akarunk ott tartani, ahol még nem tartunk, s néha azokat az egyértelmű dolgokat, amelyek adják magukat, nem tesszük meg. S mellesleg hozzátenném, hogy tapasztalatom szerint egy birtokbor gyakran sokkal komplexebb, izgalmasabb és jobb ivású is, mint egy dűlőszelektált tétel. Meg kell mutatni az andezitet, a riolitot, a kvarcot – megvan ennek az iránynak is a célközönsége.

Én ma abban hiszek inkább, hogy a birtokbor alkalmasabb arra, hogy szélesebb körben tegye népszerűbbé az adott települést, régiót vagy borvidéket. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem kell dűlős bor, nagyon is kell, de azt is látni kell, hogy ez egy szűkebb szegmensnek szól.”